Szerző: Koi Tamás

2009. június 16. 11:40

Májusban is tízezrek adták vissza SIM-kártyájukat

Még mindig sokan adják vissza hűségszerződéssel nem kötött, inaktív vagy ritkán használt SIM-kártyáikat a hazai mobilszolgáltatók ügyfelei közül. Legalábbis ezt sugallja a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) májusi mobilpiaci gyorsjelentése, mely szerint kijelenthető, hogy az áprilisinál kisebb mértékben ugyan, de tovább folytatódott a piac lemorzsolódása, vagy ahogy a szolgáltatók nevezik, \"tisztulása\".

Az NHH becslése szerint a hónap végén az áprilisinál közel 79 ezerrel kevesebb, összesen 11 millió 912 ezer ügyfele volt a három magyarországi mobilszolgáltatónak, a száz főre jutó előfizetések száma így az egy hónappal korábbi 119,6-ról 118,9-re, azaz lényegében a tavaly októberi-novemberi szintre csökkent. A hívás fogadására alkalmas, más néven aktív SIM-ek számát tekintve az összes szolgáltató több tízezer ügyfelet veszített, valószínűsíthető ugyanakkor, hogy ezek jelentős része hosszú hónapok óta nem használta a kártyát, az aktív előfizetés egyetlen kritériuma ugyanis, hogy a kártya tudjon hívást fogadni a hónap utolsó napján éjfélig.

Az aktív SIM-kártyák száma alapján májusban a Vodafone piaci részesedése 21,17 százalékról 21,07 százalékra csökkent, a T-Mobile részesedése 43,97 százalékról 44,07 százalékra, a Pannoné pedig 34,86 százalékról 34,87 százalékra emelkedett az NHH gyorsjelentése szerint. A folyamat ezúttal is átgyűrűzött a forgalmat generáló SIM-ek körére (ezeket az utolsó három hónapban legalább egyszer használták valamilyen mobilszolgáltatás igénybevételére): a szolgáltatóknak ténylegesen forgalmat generáló ügyfelek száma 63 ezerrel csökkent, így május végére 10 millió 636 ezerre csökkent az aktív előfizetői tábor. Ezen ügyfélkörön belül a Vodafone részesedése az áprilisi 21,92 százalékról 21,94 százalékra emelkedett, a Pannoné 33,40 százalékról 33,55 százalékra nőtt, ugyanakkor a T-Mobile részesedése az előző havi 44,68 százalékról 44,50 százalékra csökkent.

Bár a jelentős, kimutatható ügyfélszám-csökkenés az idei első félévben trendszerű és állandó, a szolgáltatók szerint nincs baj, mindössze a mobilpiac egészséges tisztulásával áll szemben az iparág. Korábban ugyanis több mobilcég ajándékozott promóciós akciók keretén belül (elsősorban pre-paid, azaz kártyás) SIM-eket új vagy meglévő előfizetőinek, akik így gyakran két-három kártyával is rendelkeztek, holott ennek csak egy részét használták rendszeresen.

A T-Mobile áprilisban olyan mennyiségben veszített előfizetéseket (aktívat és forgalmat generálót egyaránt), hogy a cég kommunikációs részlege egy külön erre a célra összeállított dokumentációban volt kénytelen magyarázni a piac sajátosságait. A szolgáltató akkor nyíltan elismerte, hogy a promóciós SIM nyújtása korábban közkedvelt marketingeszköze volt a három hazai operátornak, ezzel azonban mostanára már nem élnek a cégek. Az ilyen kártyák így lassan \"kikopnak\" a használatból, mely a statisztikák szerint a mobilpiac nagymértékű lemorzsolódását tükrözi.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról