Szerző: Koi Tamás

2009. június 9. 15:50

Nem teljesítette a küldetését a kétéves Eee PC

Hiába rengette meg alapjaiban a teljes PC-ipart az első netbook, az Eee PC 701 színre lépése, a kategória atyjának tartott Asustek nem profitált a vártnak megfelelően az olcsó ultrahordozható gép piacra dobásából. A cég bevallottan az Apple babérjaira tört a tengerentúlon, ez a küldetés azonban két év távlatában kudarcot vallott -- ismeri el a cég egyik alelnöke.

\"Túl konzervatívok voltunk korábban. Hatékonyabban kell megszólítanunk a vásárlókat, tudniuk kell rólunk, hogy az ASUS nem csupán egy a sok ázsiai cég közül\" -- idézi Jonathan Tsang alelnököt a New York Times. A cégvezető szerint az Asusteknél az Eee PC megjelenését megelőző és azt követő hónapokban, években túl sokat költöttek a fejlesztésekre, ezért nem maradt pénz a termékek marketingjére, így hiába volt első a vállalat a netbookok mezőnyében, az Acer mostanra toronymagasan vezeti a szegmenst.

Megváltotta a világot, de nem az Asusteket

Az első Eee PC két évvel ezelőtt, június elején mutatkozott be az akkori Computexen. A leginkább rendkívül nyomott árával és ultramobil felépítésével hatalmas feltűnést keltő gép végül csak 2007 novemberében kerülhetett piacra, a gyártó azonban még hosszú hónapokig képtelen volt elegendő mennyiséget előállítani a kezdetben 7 hüvelykes kijelzővel és Linux operációs rendszerrel árult Eee PC 701-ből. A gép így több piacra is késve jutott csak el, így Magyarországon is csupán egy éve debütált, minimális marketingtámogatás mellett.

\"\"

A netbookok elsöprőnek látszó sikerét idővel más gyártók is felismerték, a legjobban a világ harmadik legnagyobb PC-gyártója, az Acer tudta kiaknázni a piacban rejlő lehetőségeket Aspire One szériájával. Az Asustek ráadásul arra számított, hogy a netbookokkal elsősorban a tengerentúlon -- azaz azon a piacon, ahol addig szinte semmilyen jelenlétet nem képviselt -- tarol majd, a kis gépek legnagyobb felvevőpiacának azonban az Európát, Afrikát és a Közép-Keletet magába foglaló EMEA-régió számít. A DisplaySearch szerint az első negyedévben eladott netbookok 45 százaléka -- körülbelül 2,4 millió gép -- ebben a régióban talált gazdára, miközben a teljes mennyiség mindössze 26 százalékát értékesítették Észak-Amerikában.

Mindezt tetézi az Asustek nem túl rózsás első negyedéves teljesítménye: a cég a szerteágazó kínálat ellenére (vagy éppen azért) csupán 900 ezer netbookon tudott csak túladni az első negyedévben, ami csaknem 50 százalékos visszaesés a tavalyi negyedik negyedév 1,7 milliós darabszámához képest. \"Az Acernek jobbak az értékesítési csatornái, a márkanevüket jobban ismerik, mint az ASUS-t\" -- fogalmazott Tsang az interjúban. \"Ezt a tényt tudomásul kell vennünk, a mi előnyünk azonban a gyorsaság, nekik fél év kell ahhoz, hogy követni tudjanak minket, de mi ennyi idő alatt már egy teljesen új termékkel is elő tudunk állni\" -- tette hozzá az alelnök.

Ellenfél az Apple és a Nintendo is

Az Asustek ezzel együtt nem csak az Acerrel kíván versenyre kelni a különböző piacokon: a vállalat továbbra is az Apple-t tartja elsődleges riválisának a tengerentúlon, emellett elektronikus könyvolvasót és játékkonzolt is fejlesztenek a cégnél. Előbbi az Amazon Kindle és a Sony e-book olvasójának riválisa lehet, utóbbiról pedig úgy gondolják a fejlesztők, hogy a Nintendo elsöprő sikerű konzoljátékénak, a Wii-nek lehet az ellenfele. A cég vezetése ugyanakkor elsimeri, hogy utóbbi esetben hiába jó a hardver, ha nem sikerül meggyőzni a fejlesztőket arról, hogy készítsenek tartalmat a platformra.

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.

a címlapról