:

Szerző: Vörös Péter

2000. augusztus 2. 10:31

A Microsoft Windows Me ára 59$ lesz

Az új operációs rendszer szeptember 14-én kerül piacra és ellentétben a cég három legutóbbi, otthoni felhasználóknak szánt verziójával nem 89$-ba, hanem 59$-ba fog kerülni. Az elemzők szerint azonban lehet, hogy ez sem lesz elég arra, hogy meggyőzzék a felhasználókat az új változat megvásárlására, mivel a cég számos újdonságot ingyen letölthetően is elérhetővé tesz. A PC Data piackutató cég adatai szerint a Microsoft 4 millió példányt adott el a Windows 98 és a Windows 98 SE változatból kiskereskedelmi forgalomban, ezzel 350 millió $ bevételhez jutott. Az árcsökkentési lépés abból a szempontból is segítheti a céget, hogy az antitröszt perben a kormányzat szakértői szerint a Microsoft darabonként 40 $ monopolprofitot realizált - most az árcsökkentés ebből venne el egy jelentős részt.

Áprilisi, minden munkavállaló számára kötelező, laza jogi hallgatmányunk után itt a második, befejező rész. Nem kell megijedni, informatív és hasznos lesz ez is! Ennyi a minimum, amit munkavállalóként illik tudnod.

a címlapról