Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

A Google is leépít

Dojcsák Dániel, 2009. január 15. 16:55
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Emberektől, termékektől, szolgáltatásoktól és ötletektől is megválik a Google. A mai bejelentés elsősorban 100 HR-dolgozó leépítéséről szól, ami nem csupán a megszűnt munkahelyek miatt érdekes, hanem azt is jelzi, hogy az októberihez képest is tovább lassít az online szolgáltatóóriás.

[HWSW] Emberektől, termékektől, szolgáltatásoktól és ötletektől is megválik a Google. A mai bejelentés elsősorban 100 HR-dolgozó leépítéséről szól, ami nem csupán a megszűnt munkahelyek miatt érdekes, hanem azt is jelzi, hogy az októberihez képest is tovább lassít az online szolgáltatóóriás.

100 HR-es repül

A Google tájékoztatása szerint a folyamat már korábban elkezdődött azzal, hogy a külső, szerződött HR-partnereikkel való fejvadász szolgáltatásra irányuló szerződéseiket mondta fel, most viszont hosszú gondolkodás után úgy kellett döntenie, hogy belső munkatársaktól is meg kell válni, ugyanis jóval kevesebb felvételiztető emberre lesz szükség a következő időszakban.

A hivatalos bejelentést Laszlo Bock, a Google humánerőforrásokért felelős alelnöke tette meg, melyben sajnálkozik is némileg az eset miatt, de kilátásba helyezi, hogy az elbocsátott dolgozók egy részét megpróbálják elhelyezni a cégen belül más területeken. A külvilág számára viszont jóval érdekesebb az, hogy a tehetséges és kreatív mérnököket, szakembereket megállás nélkül magábaszivattyúzó Google őrlángra teszi az új dolgozók felvételének folyamatát.

5700 külsős repül

A 100 teljes munkaidős "Googler"-en kívül még többeknek kell búcsúznia a cégtől, hiszen számos szerződéses illetve ideiglenes dolgozót és fizetett gyakornokot is kénytelenek elküldeni. Egy tavaly októberben megjelent San José Mercury News cikkben a Google társalapítója Sergey Brin az átmenetileg bedolgozók számát 10 ezer körülire becsülte.

Egy nemrégiben megjelent AP riport szerint viszont decemberben a Google-nek 24 ezer alkalmazottja és már csak 4300 szerződéses, ideiglenes dolgozója illetve gyakornoka van. A Google egyik szóvivője szerint az AP által idézett dokumentumban említett szám a korábbi 10 ezernek a maradéka, ami azt jelenti, hogy a Google aurájában mozgó emberek közül közel hatezernek kellett távoznia az elmúlt pár hónapban.

Búcsúzik a Google Video

Az emberi erőforrások mellett a szolgáltatások is megsínylik a válságos időket, ugyanis a Google több nem túl sikeres vagy éppen redundáns szolgáltatás bezárásáról döntött, melyek nem tartoztak a cég alaptevékenységei közé. A legszembetűnőbb a Google Video megszüntetése lesz. A YouTube felvásárlás után a Google eredeti videómegosztója tovább működött, s ugyan a keresőmotor közös lett, de külön is lehetett feltölteni videókat. A következő hónapokban ez a lehetőség végleg megszűnik -- derül ki a Google Video Blogból.

A webes iroda egyik eszköztára a Google Notebook is elbúcsúzik. A készítők arra hivatkoznak, hogy a SearchWiki, a Google Docs, Gmail Tasks helyettesítik a jó öreg webkettes jegyzetfüzetet. A búcsú természetesen csak azt jelenti, hogy nem fejlesztik tovább és nem lesz hozzá terméktámogatás sem, de azok számára, akik eddig használták, továbbra is elérhető marad.

A Google mikroblogging szolgáltatása, a Jaiku is átmigrál majd a Google App Engine alá, s külön nem fejlesztik tovább. Igaz annak ellenére, hogy a Google nem támogatja tovább, néhány lelkes alkalmazottnak köszönhetően maga a szolgáltatás tovább élhet, amíg ők szabaidejükben szánnak rá energiát.

Ha nincs bevétel, van miért aggódni

A fentieken túl véget ér a története az utoljára tavaly frissített Google Catalogs-nak a postai küldemények nyomonkövetésére fejlesztett alkalmazásnak is, meghal a Google által 2005-ben felvásárolt mobil közösségi hálózat, a Dodgeball és a Mashup Editort is kivonják a forgalomból, lévén a sokkal komolyabb Google App Engine itt is helyettesít. 2009-ben az eddig lubickoló, pénzt nem termelő, ámde kreatív és érdekes alkalmazások nem lesznek biztonságban, sőt a mérnökök egy része is aggódhat, hiszen a Google-nek is reagálnia kell a recesszióra, ami a hirdetési piacokon többszörösen érezteti hatását.