Szerző: Bodnár Ádám

2008. december 04. 16:31:34

Csúnyán keresztbetesz a válság az AMD-nek

A gazdasági válság hatásai, a vártnál jóval nagyobb mértékben visszaeső kereslet miatt erőteljesen megvágta negyedéves prognózisát az AMD. A világ második legnagyobb processzorgyártója a december 27-én véget érő időszakban 25 százalékos bevételcsökkenést vár a harmadik negyedévhez képest.

[HWSW] A gazdasági válság hatásai, a vártnál jóval nagyobb mértékben visszaeső kereslet miatt erőteljesen megvágta negyedéves prognózisát az AMD. A világ második legnagyobb processzorgyártója a december 27-én véget érő időszakban 25 százalékos bevételcsökkenést vár a harmadik negyedévhez képest.

Már látszott a fény az alagút végén

A harmadik negyedévet 1,77 milliárd dollár feletti bevétellel zárta az AMD, azonban ebben 191 millió dollárnyi, gyártástechnológia licencelésből származó forgalom is benne foglaltatik. Ezt kiszűrve 1,58 milliárd dollár volt az AMD forgalma, a 25 százalékos visszaesést is ehhez kell mérni, vagyis a legfrissebb előrejelzés szerint az AMD forgalma a negyedik negyedévben nem fogja elérni az 1,2 milliárd dollárt sem -- évek óta nem volt ilyen kevés a cég bevétele. A tavalyi negyedik negyedévet 1,77 milliárdos bevétellel zárta a vállalat.

[+] Ütőképes lett az AMD Shanghai

A harmadik negyedév végén úgy tűnt, a 45 nanométeres gyártástechnológia felfuttatásával, új termékeinek térnyerésével és folyamatos költségcsökkentési programjával hamar újra nyereségessé válhat. Bob Rivet pénzügyi vezető úgy becsülte, az átszervezéseknek köszönhetően 2009 elejére a nyereségküszöböt 1,5 milliárd dollárra tudják leszorítani, vagyis legalább ennyi bevételt kell egy negyedévben termelnie a vállalatnak, hogy profitábilisan működjön. Az AMD nagyszabású átalakulásának azonban keresztbetesz a gazdasági környezet váratlan romlása -- ismét komoly veszteségekkel kell szembenézzen.

Amint arról a HWSW is beszámolt, a sunnyvale-i cég nem képes egyedül finanszírozni a félvezetőgyárainak működését és folyamatos korszerűsítését, ezrért "fabless", azaz gyár nélküli chipgyártóvá alakul át. Egy október eleji bejelentés alapján a drezdai gyártási bázist egy Foundry nevű vegyesvállalatba szervezi ki az AMD, amelyet az Abu Dhabi-i Advanced Technology Investment tőkésít fel a versenyképesség fokozása érdekében, első körben 1,4 milliárd dollárral, majd a következő 5 év során további 4,3 milliárd dollárt fektet be a tervek szerint, melynek nagy részét egy új, New York állambeli gyár létesítése fogja felemészteni.

[+] Arab tőke segítségével szervezi ki gyártását az AMD

Mindeközben az AMD jobban koncentrálhat a chiptervezésre, melyben a vállalat az elmúlt években leszakadt a hatalmas mérnöki erőforrásoktól duzzadó Inteltől. Ez a következő egy év során továbbra is így marad, a jelenlegi helyzethez képest ugyanakkor várhatóan így is javul az AMD portfóliójának versenyképessége a 45 nanométeres termékekkel, különösen az asztali és notebook szegmensekben, ahol a legnagyobb az Intel műszaki fölénye.

Az Intelt is megviseli a válság

Természetesen nem csak az AMD-t, hanem a processzorpiac urát, az Intelt is érinti a gazdaság visszaesése. A Santa Clara-i chipgyártó november közepén látványosan csökkentette negyedik negyedéves forgalmi előrejelzését, a korábbi 10-11 milliárd dollárról 9 milliárd dollárra. Tavaly a negyedik negyedéves forgalom majdnem 6 százalékkal múlta felül a harmadik negyedévest, idén ezzel szemben 3 százalékos visszaesésre számít a vállalat. A korábban elkezdett átszervezéseknek, elbocsátásoknak és költségcsökkentéseknek köszönhetően az Intel profitja azonban nincs veszélyben.

a címlapról