:

Szerző: Vörös Péter

2000. március 14. 17:16

A Micron Internetes stratégiájának köszönhetően emelkedett a cég részvényárfolyama

A Dell és Gateway mögött harmadik legnagyobb közvetlen PC értékesítéssel/gyártással foglalkozó amerikai cég részvényei közel 80%-ot emelkedtek az utóbbi két hétben, főként annak köszönhetően, hogy valószínüleg önállósítani fogja a cég az Internetes részlegét. A Micron (amelyik azért nem csak PC-ket gyárt, hanem pl. memória chip-eket/modulokat is) egyre gyorsabban alakul át számítógépes szolgáltatások teljes körét nyújtó szolgáltatóvá.

Ez a folyamat tavaly kezdődött el, amikor a cég felvásárolta a HostPro-t és a Lightrealm-ot, összesen pedig 210 millió $-t költ a cég a fordulat programjára. A Dell, a Compaq ill. a Gateway-hez hasonlóan a Micron is arra törekszik, hogy az egyre csökkenő PC árakat havidíjas szolgáltatásokkal "kompenzálják".
Az elemzők szerint a szolgáltató leányvállalatokat önálló vállalattá lehet átalakítani, amelyek akár az anyavállalatot is lehagyhatják, ez vezetett az utóbbi hetek részvényárfolyam-emelkedéséhez a Micron esetében: az új cég értéke akár 2-3 milliárd $ is lehet, szemben a Micron jelenlegi 1,9 milliárd $-os piaci értékével. Az International Data Corp. (IDC) piackutató cég előrejelzései szerint 2004-re 16 milliárd $-os piac lehet a kis- és közepes vállalatoknak nyújtott "Web-hosting" szolgáltatás. A cég várhatóan jövő héten, a legutóbbi negyedévi eredményének nyilvánosságra hozatala után fog bejelentést tenni az esetleges különválásról.
[CNET]

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.