Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Július 19-én SYSADMINDAY: egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket!

Tudományos kalkulátor formát ölt a Wibrain UMPC

Bányai György, 2007. november 27. 16:35
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Külső megjelenésében a 80-as évek tudományos kalkulátorait idéző Wibrain UMPC még december közepén piacra kerülhet, igaz egyelőre csak a tengeren túl. A két változatban megkapható modellek a telepített rendszermemória méretében térnek el egymásól.

[HWSW] Külső megjelenésében a 80-as évek tudományos kalkulátorait idéző Wibrain UMPC még december közepén piacra kerülhet, igaz egyelőre csak a tengeren túl. A két változatban megkapható modellek a telepített rendszermemória méretében térnek el egymásól.

A Wibrain B1 egy QWERTY elrendezésű billentyűzettel ellátott apró számítógép, melynek érintésérzékeny kijelzője kihasználja a gép teljes magasságát, ami 4,8 hüvelykes méretben maximálja e megjelenítő fizikai kiterjedését. A B1 két, egymástól a memória méretében eltérő változatban lesz kapható, melyek közül a B1E 512 megabájtnyi, a B1H pedig 1 gigabájt rendszermemóriával kerül a boltok polcaira.

Az internetet kapcsolattartó közegként használók arcára csalhat derűt, hogy a kijelző tetején még egy felhajtható VGA kamera-mikrofon együttes is helyet kapott. Az fél kilogrammnál csak lehelletnyivel nehezebb készülékház VIA C7M ULV processzort rejt, amely 1,2 gigahertzen üzemel, valamint 30 gigabájt fogadására alkalmas merevlemezes háttértárolót (később 60 gigabájtos tárral szerelt változat is bekerül a kínálatba).

Wibrain B1 UMPC

A kapcsolatokat alaphelyzetben 802.11 b/g szabványú vezetéknélküli hálózati adapterrel, vagy a Bluetooth rádió segítségével ápolhatjuk, vezetékes LAN aljzatnak nem találtak helyet az egyetlen USB 2.0 port mellett. A mobil szélessáv rajongói azonban extraként rendelhetnek SIM-kártyát fogadni képes HSDPA modult is.

Az 1024x600 képpontot megjeleníteni képes kijelző ellátja a mutatóeszköz-feladatokat is, mivel érintésérzékeny, de ezt kiegészítendő az előlap jobb oldalán még egy tapipad is található. Az energiát kétféle akkumulátor szolgáltathatja, amelyek 4, vagy 6 cellásak lehetnek, amelyek közül a kisebbik teleppel a gép fizikai mérete 192x82x28 milliméterben valósul meg. A Windows XP Home változattal december közepétől szállított két változatból a kevesebb memóriával szerelt B1E 700, a nagyobb pedig 850 dollárért lesz kapható.

A IT-üzemeltetők világnapján egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket az Ankertbe.