Szerző: Bizó Dániel

2007. október 26. 12:44

Az elektronikai részleg húzta magával a Sony eredményeit

Éves összehasonlításban több mint ötvenszeresére ugrott a Sony adózott nyeresége a vállalat második pénzügyi negyedévében, mely a naptári harmadikkal esik egybe. Üzemi szinten tavaly még jelentős veszteséget termelt, de a pénzügyi eredményeket leginkább meghatározó elektronikai részleg teljesítményének feljavulásának köszönhetően azonban a japán óriás vastagon nyereségessé vált, a PlayStation 3 kapcsán keletkezett növekvő veszteségek ellenére is. A cég papírjai 7 százalékot erősödtek a mai kereskedésben az erős számok és kilátások hatására.

[HWSW] Éves összehasonlításban több mint ötvenszeresére ugrott a Sony adózott nyeresége a vállalat második pénzügyi negyedévében, mely a naptári harmadikkal esik egybe. Üzemi szinten tavaly még jelentős veszteséget termelt, de a pénzügyi eredményeket leginkább meghatározó elektronikai részleg teljesítményének feljavulásának köszönhetően azonban a japán óriás vastagon nyereségessé vált, a PlayStation 3 kapcsán keletkezett növekvő veszteségek ellenére is. A cég papírjai 7 százalékot erősödtek a mai kereskedésben az erős számok és kilátások hatására.

Brillírozott az elektronikagyártás

A Samsung mögött a világ második legnagyobb elektronikai gyártóvállalatának forgalma 12,3 százalékkal emelkedett, és meghaladta 2 ezer milliárd jent, vagyis a 18,1 milliárd dollárt, amit elsősorban az elektronikai divízió 20 százalékot is meghaladó forgalomnövekedése, valamint a PlayStation 3 értékesítésének megjelenése fűtött. Az üzemi eredmény 787 millió dollárt tett ki, szemben a tavalyi 180 milliós negatívummal, míg az adózott jövedelem 641 millióra dollárra rúgott a tavalyi 15 millió dolláros nullszaldót követően. A kedvező folyamatok hatására egészéves előrejelzését is megemelte óvatosan a Sony.

A forgalom nagy részét adó elektronikai divízió 20,7 százalékkal 14,46 milliárd dollárra növelte forgalmát, miközben üzemi eredménye 13-szorosára, 930 millió dollárra ugrott. A növekedést a Sony szerint a BRAVIA LCD-televíziók, a VAIO számítógépek és a Cyber-shot fényképezőgépek értékesítésének emelkedése magyarázza, valamint a PlayStationökhöz kapcsolódó chipek értékesítése is felfutott. A tavalyi nyereség alacsony voltát a több millió notebookakkumulátor visszahívásával kapcsolatos egyszeri, mintegy 450 millió dolláros leírás magyarázza, enélkül a nyereség lényegében megduplázódott.

A részleget továbbra is a Cyber-shot húzza magával, melyből tavaly 17 milliót adott el a Sony, idén pedig már 22 millió értékesítésével számolnak. Szintén erősödnek a VAIO gépek is, melyekből ötödével többet, 5 milliót akarnak eladni az év egészében. Bár a forgalmat a BRAVIA LCD-tévék volumenének dinamikus növekedése is duzzasztja, a tavalyi 6,3 millióval szemben az idei pénzügyi évben 10 millióval terveznek, folyamatos árprés hatására forgalmazásuk összességében továbbra is veszteséges maradt.

Megállíthatatlan a Nintendo
Rekordot rekordra halmoz a Nintendo a DS Lite és a Wii átütő sikerének köszönhetően. A japán játékgyártó első pénzügyi féléves nyeresége 1,16 milliárd dollárra rúgott, ami kétszerese az egy évvel korábbinak. Rajtja óta a Wiiből 13,2 millió talált gazdára világszerte, amivel megelőzte az Xbox 360 felhasználói bázisát is. Szemben a Sony és a Microsoft üzleti modelljével azonban a Nintendo minden egyes eladott Wii gépen is már jelentős nyereséget realizál. A vállalat az idei pénzügyi év egészére megemelte mind a Wii, mind a DS értékesítési célszámait, egészen pontosan 17,5 és 28 millió darabra. A válllat, mely szerint sikerét a 30-as és 40-es korosztályok megnyeresének köszönheti, 2,4 milliárd dolláros adózott profitot vár az egész évre.
Kritikus ponton a PlayStation-biznisz

A PlayStationökért felelős játékdivízió forgalma a PlayStation 3 hardver- és szoftvereladásainak következtében 43 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit, mikor még nem volt piacon a konzol. Ugyanez magyarázza azt, hogy a részleg vesztesége a több mint duplájára nőtt, és 841 millió dollárt tett ki a negyedév során. Ezt nagyrészt a PlayStation 3 (PS3) gyártásán, és a felhalmozott készletek többszöri értékcsökkenési leírásán keletkezett hatalmas veszteség magyarázza. A részleg készletszintje emelkedett az ünnepi szezonra való felkészülésben.

A negyedév során továbbra is a napokban hétéves PlayStation 2 vezette az eladásokat, 3,28 milliót szállítottak le a gépből, ami mindössze 4 százalékkal kevesebb a tavalyinál (a vállalat megváltoztatta számainak metodikáját, és immár a legyártott gépek szállításai helyett az értékesítést veszi alapul). PS3 -ból 1,31 milliót értékesített a vállalat, így az idei pénzügyi évben eddig összesen 2 millió darabot, miközben a célkitűzés az év egészére továbbra is 11 millió -- igaz, a vállalat elismerte, hogy lehetséges, nem sikerül teljesíteni ezt a célkitűzést, annak ellenére, hogy a Sony nemrég drasztikus csökkentette a rendszer árát. A PlayStation Portable kézikonzolból 28 százalékkal többet, 2,58 milliót adtak el, amit új, vékonyított és könnyített változatának megjelenése mozgatott.

A PS3 megjelenése ellenére a szoftvereladások csökkentek, amit a PS2-es szoftverek forgalmának közel 20 százalékos visszaesése magyaráz. Ezzel együtt is 38 millió PS2-es programot értékesítettek 12,6 millió PSP-s, és 10,3 millió PS3-as játék mellett, igaz, a több mint 100 milliós PS2-es felhasználói bázishoz képest ez arányaiban gyengébb a másik két platformnál, ami azt mutatja, hogy a játékosok kemény magja már inkább a következő generációs konzolok felé fordul, és a PS2-es eladásokat egyre inkább a kevesebbet költő alkalmi játékosok rétege határozza majd meg.

A PS2 üzletet azonban továbbra is igyekszik egészségesen tartani a Sony, és alacsony ára, valamint hatalmas felhasználó bázisa következtében még az idei ünnepi szezonban még biztosan erősen teljesít majd. A konzolpiacon hagyományosan rendkívül erős évvége azonban a PS3, pontosabb a Sony számára stratégiai jelentőségű, melybe dollármilliárdokat ölt eddig a vállalat, felemésztve a PS2 által termelt pénztömegeket, ennek ellenére azonban egyre nyomasztóbbá váló lemaradással bír a Microsoft Xbox 360-a mögött, mely a Halo 3 mindent elsöprő sikerének köszönhetően már nyereségessé vált. A PS3 kulcsszerepet játszik a Sony számára a Blu-ray sikerre vitelében, valaha tündöklő márkájának feltámasztásában, valamint zene- és filmkiadó tevékenységének felvirágoztatásában is.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról