Szerző: Bodnár Ádám

2007. szeptember 21. 08:23

Negyedével nőtt az Oracle bevétele és nyeresége

A várakozásoknál jobb eredményekről számolt be tegnap az Oracle, elsősorban a 11g adatbázis sikerének, valamint a felvásárlásoknak köszönhetően. Amint arról lapunk is beszámolt, a vállalat júliusban jelentette be a zászlóshajójának számító adatbázis legújabb változatát, amelyet augusztus közepén kezdett szállítani.

[HWSW] A várakozásoknál jobb eredményekről számolt be tegnap az Oracle, elsősorban a 11g adatbázis sikerének, valamint a felvásárlásoknak köszönhetően. Amint arról lapunk is beszámolt, a vállalat júliusban jelentette be a zászlóshajójának számító adatbázis legújabb változatát, amelyet augusztus közepén kezdett szállítani.

Az Oracle bevétele az első pénzügyi negyedévben 4,53 milliárd dollár volt, ez 26 százalékkal múlja felül a tavalyi év azonos időszakának mutatóját. A cég nettó nyeresége az általánosan elfogadott számviteli alapelvek (GAAP) szerint 25 százalékkal 840 millió dollárra emelkedett, ami részvényenként 16 centnek felel meg. Mind a bevétel, mind az eredmény felülmúlta az elemzői várakozásokat és az Oracle saját prognózisát is, ennek köszönhetően a cég részvényárfolyama egyéves csúcsot döntött tegnap.

A szoftverárbevétel 26 százalékkal 3,5 milliárd dollárra nőtt egy év alatt, az új licenceladások 35 százalékkal 1,1 milliárd dollárra ugrottak. Az adatbázisokból és köztesszoftverekből származó forgalom 23 százalékkal emelkedett, az alkalmazások forgalma pedig a felvásárlásoknak köszönheten 65 százalékkal javult. A szolgáltatásokból származó bevétel egy év alatt 25 százalékkal 1,1 milliárd dollárra nőtt.

Safra Catz pénzügyi igazgató az eredmények kapcsán kiemelte, hogy 10 éve nem fordult elő a vállalatnál, hogy 35 százalékkal növekedjen az új licencbevétel. "A szoftvereladások növekedése most a részvényenkénti nyereség növekedésébe fordul. Tizenhárom negyedéve növekedik a részvényenkénti profit legalább 20 százalékkal" -- mondta Catz. "Az alkalmazások terén piacot hódítunk el az SAP-tól. Az első negyedévben az Oracle alkalmazások forgalma 65 százalékkal nőtt, míg az SAP legutóbbi negyedévében 18 százalékos növekedést ért el" -- mondta Charles Phillips, az Oracle elnöke.

Larry Ellison, az Oracle elnök-vezérigazgatója a 11g adatbázis sikerét emelte ki. Az első negyedévben az Oracle adatbázis- és köztesszoftver-bevétele 23 százalékkal nőtt, ami hét év alatt a legmagasabb. Az Oracle évekkel ezelőtt maga mögé utasította az IBM-et az adatbázis-piacon, Ellison szerint amennyiben a növekedés így folytatódik, az év végére a cége a köztesszoftverek területén is kikezdheti az IBM dominanciáját.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról