Szerző: Bizó Dániel

2007. március 2. 17:58

Gelsinger: sínen van az Itanium, 2008 végén érkezik a Tukwila

[ZDNet.co.uk/HWSW] Korábban egy hírünkben arról értekeztünk , hogy az Intel Itanium következő generációja talán csak két év múlva érkezik meg, mivel az SGI-től kiszivárgott termékterv szerint az erre épülő szerverüket 2009 közepére datálják. Spekulációnk szerint ez azt jelenti, hogy az új chip legfeljebb fél évvel korábban jelenhet meg. Pat Gelsinger, az Intel vállalati rendszerekért felelős vezetője a brit ZDNetnek nyújtott interjújában elmondta, hogy a Tukwila kódnéven ismert chipet jövő év végére várják.

[ZDNet.co.uk/HWSW] Korábban egy hírünkben arról értekeztünk, hogy az Intel Itanium következő generációja talán csak két év múlva érkezik meg, mivel az SGI-től kiszivárgott termékterv szerint az erre épülő szerverüket 2009 közepére datálják. Spekulációnk szerint ez azt jelenti, hogy az új chip legfeljebb fél évvel korábban jelenhet meg. Pat Gelsinger, az Intel vállalati rendszerekért felelős vezetője a brit ZDNetnek nyújtott interjújában elmondta, hogy a Tukwila kódnéven ismert chipet jövő év végére várják.

Pat Gelsinger azzal kapcsolatban említette a Tukwilát, hogy ez lesz az első olyan Itanium chip a processzorcsalád történetében, amely teljes mértékben az Intelen belül kerül kifejlesztésre, ami nagyban javítja a folyamat menedzselhetőségét. A korábbi Itaniumok a HP-val közös munka gyümölcseként születtek meg, ez azonban azt is jelentette, hogy két vállalat mérnökcsapatainak munkáját kellett összehangolni -- olyan csapatokét, amelyek különböző tervezői eszközöket és folyamatokat használtak.

Gelsinger szerint az Itanium fejlesztései körüli csúszásokat leginkább ez magyarázza: az eddigi lényegében négy Itanium generációból az első (Merced) katasztrófába, az utolsó (Montecito) pedig drámába torkollott, a McKinley, és annak miniatürizált és tuningolt változata, a Madison pedig többé-kevésbé időben érkezett. A vezérigazgató állítja, hogy a HP-val két évvel ezelőtt kötött egyezség óta, melynek értelmében a HP az Intelnek adja át processzortervező csapatait (megszabadulva az azok jelentette költségektől), az Itanium fejlesztési folyamata sínre került, aminek első gyümölcse a 2008 végén megjelenő Tukwila -- lélektani jelentőséggel bír a dátumon belül tartás.

Ezek alapján a Tukwila kitolódását -- eredetileg idén év közepén kellett volna megjelennie) inkább magyarázza a Montecito több mint féléves, az eredeti terméktervhez képest pedig nagyjából egyéves csúszása, mintsem a chip tervezése körüli esetleges gondok. A négymagos Tukwila lényegében ugyanazokra a magokra épít, mint amelyeket a kétmagos Montecitóval megismerhettünk, drasztikus újítást az elavult, a HP PA-RISC-től örökölt buszrendszer leváltása képzi. A Common System Interface (CSI) az Alphához hasonló összeköttetési (interconnect) rendszert fog képezni, amely a processzorokat közvetlenül kapcsolja egymáshoz, ahogyan a memóriavezérlő is a chipre integrálva foglal helyet.

A CSI szerepe kettős az Itanium szempontjából: a jelenlegi buszrendszeren eléhező Itanium processzorokból (idejük akár 60-80 százalékát is várakozással tölthetik) jelentősen nagyobb, a processzorok számával jól skálázódó teljesítményt préseljen ki a késleltetése leszorítása és a chip és rendszer sávszélességének drasztikus megemelése révén, továbbá csökkentse a bekerülési költséget a Xeonnal közös platform révén.

Hogy a CSI pontosan milyen topológiával és specifikációkkal fog rendelkezni, egyelőre nem ismeretes, az azonban biztosra vehető, hogy a széles és hatékony Itanium-magok jelentősen profitálni fognak majd belőle: a magasabb órajelen futó négy mag számára a CSI segítségével rendszerszinten akár háromszoros ugrás is reális lehet a Montecitóhoz képest -- a tapasztalat szerint azonban óvatosan kell bánni a várakozásokkal.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról