Csak két év múlva érkezik a következő generációs Itanium?
Egy nyilvánosságra került SGI-prezentáció arra utal, hogy az Intel következő generációs Itanium processzora csak több mint 2 év múlva válik széleskörűen elérhetővé a cég szervereiben, ugyanis a vállalat 2009 közepére időzíti a Tukwila kódnevű chipre épülő új platformjának megjelenését. Amennyiben ez igaz, a Tukwila ezzel nagyjából másfél-két évvel később jelenik meg az eredeti, és fél-egy évvel a 2005-ös Itanium-fiaskót követően módosított terméktervekhez képest.
Közvetett bizonyítékok
Az SGI saját terméktervén a Montvale kódnéven ismert Montecito-frissítés idén év közepén, a Tukwilaként ismert Itanium processzort alkalmazó, Ultraviolet fejlesztési néven futó platform pedig 2009 közepén érkezik. Elméletileg elképzelhető ugyan, hogy az Ultraviolet megjelenése jelentősen későbbre esedékes, mint a Tukwila piaci debütálása, ez azonban az ár-teljesítmény mutatóra érzékeny nagyteljesítményű számítástechnikai (HPC) területen, ahol a vállalat működik, túlságosan nagy luxus lenne. Igaz, a chip nemcsak új infrastruktúrát követel magának (SGI UVH chipset), hanem az egységes címzésű, osztott memóriás skálázódást akár 512 foglalatig lehetővé tévő SGI NUMAlink is megújul egyúttal, de ez sem valószínűsít fél évesnél nagyobb eltérést a processzor és az Ultraviolet megjelenése között.
A korábban Tanglewood néven szereplő Tukwila eredetileg 2007-ben jelent volna meg: iparági ismeretek szerint az Intelen belül két főbb koncepció versengett a vezetőség kegyeiért. Az egyik, melyet a Compaqtól átvett volt Alpha-csapat jegyzett, több, valószínűleg 8 magott tartalmazott, melyek keskenyebbek, de hatékony felépítésűek lettek volna. A elképzelés szerint a jelenlegi Itaniumoknál alacsonyabb egyszálú teljesítményt bőven kompenzálta volna a több mag. A másik, csatából végül győztesként kikerült design négymagos, lényegében a Montecitóval megismert magok tovább finomított változatait alkalmazza.
A Tukwila legnagyobb újítása, hogy már nem az Itanium jelenlegi buszrendszerét használja, mely lényegében évtizedes technológia, hanem az Intel által Common System Interface (CSI) néven emlegetett, a Xeonokkal közös infrastruktúrát. A CSI a processzorokat közvetlenül összekötő, nagysebességű kapcsolatokat takarja, a chipekre integrált memóriavezérlőkkel. A CSI pontos jellemzői (teljesítmény, skálázhatóság) nem ismertek egyelőre, az Intel által prezentáltak alapján alacsony késleltetésű és magas sávszélességű linkekről van szó, melyek végre megfelelő mennyiségű adattal lennének képesek a magokat tömni. Az Itanium-rendszerek teljesítményében jelenleg az adatbusz képezi a szűk keresztmetszetet.
Az ismeretlen faktor
A Tukwila késésének valószínű okai több tényezőből tevődnek össze. Az egyik nyilvánvaló a Montencitóval kapcsolatos fiaskó, mely a legelső Itanium-implementációt, a 2001-ben piacra szenvedett Mercedet követő második katasztrófát hozta el az Intel számára. A Montecitónak eredetileg 2005 közepén, majd végén kellett volna megjelenni, majd mindössze néhány hónappal a megjelenést megelőzően derült fény arra, hogy eleddig nem tisztázott okok miatt csúszik a chip megjelenése, így végül a csúszásból egy egész év lett. A Montecito így az egész Itanium-terméktervet megcsúsztatta, főként az Intel partnerei miatt, mivel a szerverszállítóknak nem fűlt a foga ahhoz, hogy dollár tíz- és százmilliókért kifejlesztett platformjaik életciklusát drasztikusan megkurtítsák.
Amennyiben a Tukwila valóban 2008 végén, 2009 elején jelenik meg legkorábban, a 2009 közepére való csúszás eshetőségével, úgy azt a Montecito csúszása önmagában már nem magyarázza. Az Intel 2006-os prezentációi alapján a valamikor 2008-ban megjelenő processzorral kapcsolatosan egyelőre, az SGI prezentációját megelőzően mindössze különféle találgatások láttak napvilágot, politikájához híven a vállalat nem kommentál meg nem jelent termékekkel kapcsolatos értesüléseket. Egyesek tudni vélik, hogy a Tukwila még messze nem készült el, míg mások magabiztosan állítják, hogy már teljesen végleges a design, és máshol rejlenek meg az okok.
Elveszett dicsőség
A Tukwiláról eddig napvilágot látott hivatalos információkat lényegében kimeríti az Intel alábbi diája. A 65 nanométeres, valószínűsíthetően 2,5 gigahertzes órajelre tervezett chip négy magot, magonként 6 megabájt harmadszintű gyorsítótárat integrál, a chipen lévő memóriavezérlővel és kommunikációs routerrel egyetemben. A processzor FB-DIMM memóriát alkalmaz, melyet tavaly a kétutas Xeonokkal ismerhettünk meg. A fully buffered memória előnye, hogy kevesebb vezetékezéssel implementálható, terhelés alatt jól skálázódik a teljesítménye, és elfedi a mögötte meghúzódó memóriatechnológiát (DDR2, DDR3 stb) a vezérlő elől. Hátránya az extra költség, valamint magasabb fogyasztás és hőtermelés.
Amennyiben az eredeti elképzelések szerint idén megjelenik a Tukwila, úgy rendkívül versenyképes processzorként vonult volna be az informatika történelmébe, valószínűleg a legtöbb, ha nem az összes iparágilag elfogadott tesztben győzedelmeskedve. A drámai méreteket öltő csúszás következtében azonban ereje látványosan elhalványul, ahogyan 2007 második felében várhatóan megjelenik a kétmagos, de extrém órajeleken futó IBM Power6, majd a 2008 közepére valószínűsíthető 4-szer négymagos Sun Rock is tiszteletét teszi a piacon, mint közvetlen ellenfelek, nem beszélve a HPC szegmensben az x86-os processzorok jelentette fölényről -- amit felismerve az SGI Xeonokra épülő, skálázódó nagygépeket is fog kínálni hamarosan. További részletek az SGI prezentációjában olvashatóak (pdf).