Szerző: Bodnár Ádám

2007. január 18. 13:41

Egy helyben áll a PC-piac

2006-ban csupán 9,5 százalékkal növekedtek a PC-eladások és az idei évben még ennél is kisebb bővülés várható -- derül ki a Gartner és az IDC piackutató cégek által nyilvánosságra hozott számokból. A tavalyi növekedés ráadásul csak a volumenre igaz, az árak csökkenése miatt a gyártói bevételek gyakorlatilag stagnáltak.

2006-ban csupán 9,5 százalékkal növekedtek a PC-eladások és az idei évben még ennél is kisebb bővülés várható -- derül ki a Gartner és az IDC piackutató cégek által nyilvánosságra hozott számokból. A tavalyi növekedés ráadásul csak a volumenre igaz, az árak csökkenése miatt a gyártói bevételek gyakorlatilag stagnáltak.

Vistás PC helyett LCD-tévére költöttük a pénzt

A Gartner szerint tavaly világszerte 239,4 millió számítógép került ki a gyártók üzemeiből 201,1 milliárd dollár értékben. Idén is kevesebb mint 10 százalékkal nő majd a leszállított PC-k száma, miközben az értékük 201,3 millió dollárra emelkedik. A rivális IDC szerint 2006-ban 8,7 százalékkal nőtt a PC-forgalom 2006-ban és összesen 228,6 millió személyi számítógép talált gazdára.

A Gartner elemzése kitér rá, hogy a negyedik negyedéves eladások különösen lagymatagok voltak -- a növekedés 7,4 százalék volt --, mivel a Microsoft Windows Vistával szerelt PC-k nem kerültek az ünnepekre a boltok polcaira, a vásárlók pénzéért folytatott harcban pedig rendkívül jól szerepeltek a laposkijelzős tévék, elcsábítva az embereket az elektronikai áruházak PC-részlegétől a tévékészülékek osztályára. A Gartner előrejelzése szerint a Vista megjelenése adhat némi lökést az eladásoknak, és hamarosan megindulhat a vállalatoknál is a vistás gépek vásárlása, bár ez legkorábban 2008-ban éreztetheti hatását a PC-forgalmi adatokon.

Erősít a HP, szenved a Dell

A gyártók versenyét a harmadik negyedév után a negyedik negyedévben is a HP nyerte, a cég éves szinten 23,9 százalékkal növelte eladásait, piaci részesedése pedig 17,4 százalékra emelkedett. Eközben a gondokkal küszködő Dell részesedése 8,7 százalékponttal 13,9 százalékra csökkent -- a cég négy éve nem rendelkezett ilyen alacsony piaci részesedéssel. A Dellt azonban ez látszólag nem zavarja, a cég többször is közölte, hogy a profittermelő képességének növekedése jelenleg fontosabb a számára mint a piaci részesedés.

A Dell mélyrepülésének oka lehet, hogy a vállalatot naggyá tevő direkt értékesítési modell nem működik az olyan feltörekvő piacokon, mint például Dél-Amerika vagy Kína. Másrészt úgy tűnik, egyre nagyobb a jelentősége a PC-piacon a kiskereskedelemnek, ahol a Dell jelenléte gyenge. Ezt támasztja alá, hogy a Dell hazai pályáján, az Egyesült Államokban a vállalat PC-piaci részesedése 34 százalékról 29,1 százalékra zuhant, miközben a legnagyobb rivális HP 21,8 százalékról 25,3 százalékra jött fel.

A negyedik negyedéves gyengülés mögött természetesen az is ott áll, hogy a Dell eladásainak igen kis részét realizálja a fogyasztói piacon, egyes becslések szerint a vállalat által leszállított számítógépeknek mindössze 15 százaléka kerül az otthonokba, 85 százalékot vállalatok vesznek meg. Ez a piac azonban nem mutat olyan szezonalitást, mint a fogyasztói szegmens. Ami igaz az igaz, a teljes évet tekintve a Dell és a HP közel ugyanannyi PC-t értékesített, a Gartner 15,9 százalékra teszi mindkét vállalat éves piaci részesedését. Az IDC szerint a Dell 17,1 százalékot, a HP 17 százalékot ért el.

A Lenovo nyakán az Acer

Világszinten a harmadik legnagyobb PC-gyártó a Lenovo, az IBM PC-gyártó részlegét bekebelező kínai vállalat azonban továbbra is képtelen kitörni az otthonából, nemzetközi bevételei egyre csökkennek, bár ezt jól ellensúlyozza a kínai piacon szilárdan őrzött első helye. A Gartner adatai szerint a Lenovo globális piaci részesedése 7 százalék. A Lenovót a rangsorban az Acer követi, az olcsó gépekkel taroló tajvani vállalat a negyedik negyedévben 36 százalékkal tudta növelni eladásait és 6,8 százalékos piacrészt szerzett. Minden jel arra utal, hogy az idei évben az Acer átveszi a harmadik helyet a Lenovótól.

Világszinten az ötödik legnagyobb PC-gyártó a Toshiba, amely a notebookok iránti növekedő keresletből profitál. Ennek köszönhetően a japán cég 27,3 százalékkal növelte eladásait és az év végére 3,8 százalékos piaci részesedést kaparintott meg. A globális gyártó rangsor hatodik helyén a Fujitsu Siemens áll, amelyet az Apple követ. Az Apple bár közel 30 százalékkal növelte PC-eladásait a negyedik negyedévben, továbbra is csak 2,4 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik világszerte.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról