Szerző: Bodnár Ádám

2006. április 5. 14:51

Újabb memóriás iPodok jönnek?

Újabb flash memóriás iPodok érkezésére van kilátás, legalábbis erre utal, hogy az Apple 2010-ig előre lekötötte a Hynix NAND-gyártó kapacitásának 20 százalékát, és ezért 1,25 milliárd dolláros előleget fizetett a koreai chipgyártónak. 2006-ban az Apple 40 millió gigabájtnyi flash memóriachipet tervez beszerezni a Hynixtől, majd 2010-ig minden évben legalább megháromszorozza rendeléseit.

HIRDETÉS

[HWSW] Újabb flash memóriás iPodok érkezésére van kilátás, legalábbis erre utal, hogy az Apple 2010-ig előre lekötötte a Hynix NAND-gyártó kapacitásának 20 százalékát, és ezért 1,25 milliárd dolláros előleget fizetett a koreai chipgyártónak. 2006-ban az Apple 40 millió gigabájtnyi flash memóriachipet tervez beszerezni a Hynixtől, majd 2010-ig minden évben legalább megháromszorozza rendeléseit.

A flash lesz a menő

Az Apple első flash memóriás iPodja a shuffle volt, amelyet tavaly januárban mutatott be a cég. A shuffle-ből 512 megabájtos és 1 gigabájtos változat kapható. Nem sokkal később, 2005 szeptemberében jelent meg a 2 és 4 gigabájtos kapacitással kapható iPod nano, amely pillanatok alatt óriási siker lett és nem kis része volt abban, hogy a tavaly utolsó negyedévben az Apple 14 millió iPodot adjon el. Idén februárban aztán az Apple bemutatta az iPod nano 1 gigabájtos változatát is.

A flash memóriás lejátszók eladásokban vélhetően villámgyorsan meg fogják előzni a merevlemezes iPodokat -- ha eddig még nem tették meg. Ezek a modellek kisebbek, könnyebbek és olcsóbbak mint a "nagy" iPodok, és bár kapacitásuk is kisebb, így is bőségesen megfelelnek a felhasználók elvárásainak. A Jupiter Research becslése szerint a hordozható MP3-lejátszók felhasználóinak 90 százaléka ezernél kevesebb dalt hordoz magával, 60 százalékuk pedig kevesebb mint 200-at. Ezek tárolására már egy flash memóriás lejátszó is bőven elegendő.

Támadnak az MP3-játszós mobilok

Az IDC szerint azon túl, hogy a hordozható MP3-játszók nagyon trendik, a keresletet a jövőben tovább fogja növelni fogja a növekvő kapacitás és a csökkenő ár. A cég úgy jövendöli, a flash memóriák terén idén 47 százalékos, 2007-ben pedig 33 százalékos árcsökkenés várható. Emellett a félvezetőgyártók egyre nagyobb kapacitású chipekkel jelentkeznek, a Samsung már megkezdte 16 megabites lapkáinak próbagyártását. Az IDC szerint a memóriás hordzozható lejátszók maximális kapacitása 2006 végére már elérheti a 8 gigabájtot, 2007-re pedig ennek a dupláját.

2009-ben világszerte 124 millió hordozható MP3-játszóra lesz kereslet -- jövendöli az IDC, a piackutató cég szerint azonban a többi, MP3-lejátszásra is alkalmas készülék forgalma még az MP3-lejátszókénál is nagyobb lesz. A DVD-játszók, a hordozható játékkonzolok és a zenelejátszós mobiltelefonok eladásai 2009-re el fogják érni a 700 millió darabot. Sokan ezért máris temetik az MP3-játszókat azt állítva, hogy a termékkategóriát gyakorlatilag kannibalizálják a merevlemezt tartalmazó, zenelejátszásra alkalmas mobiltelefonok.

Az Apple vélhetően az előre menekülés stratégiáját választotta, amikor eltervezte a mobiltelefon-funkcióval felruházott iPod megjelentetését. Bár a készülékről egyelőre hivatalos információ nem áll rendelkezésre, tajvani pletykák szerint a cég már régóta házal az ottani vállalatoknál gyártópartnert keresve.

Június 23-án a modern fejlesztői környezetek biztonságával foglalkozó ingyenes meetup lesz. Kiderül hogyan kell a biztonságot a cég kultúra részéve tenni, hogyan lehet skálázni mindezt a deploy sebességével együtt, és lesz szó a Docker és Kubernetes biztonságáról is.

a címlapról

Hirdetés

Találkozzunk, idén is lesz SYSADMINDAY!

2021. június 20. 00:42

Duna melletti szabadtéri helyszínen, a Budapest Gardenben idén is megrendezzük a hazai Sysadmindayt, az IT-üzemeltetők világnapját. Hosszú hónapok bezártsága után ez egy jó lehetőség, hogy találkozzunk barátokkal, kollégákkal, szakmázzunk, és sörözzünk együtt.