Szerző: Bodnár Ádám

2005. szeptember 8. 13:41

Létrejött a Lenovo hazai képviselete

Gottlieb István
Gottlieb István
[HWSW] Hazánkban is megalakult az IBM személyi számítógépes üzletágát magába olvasztó kínai Lenovo képviselete, amely Lenovo Technology Hungary néven működik majd. A vállalatnál az IBM hazai leánycégének volt alkalmazottai dolgoznak majd, akik korábban is, most is PC-k értékesítésével foglalkoznak. A hazai Lenovo-képviselet jelenleg 12 dolgozót foglalkoztat.

Gottlieb István, a hazai Lenovo-képviselet vezetője elmondta, az első számú távlati cél a megjelenés azokon a piacokon, amelyeket az IBM korábban nem volt jelen. Gottlieb szerint mind az otthoni felhasználók, mind pedig a kis- és mikrovállalatok körében nagy igény lenne a Lenovo termékekre, ezen szegmensek számára azonban az IBM korábban nem kínált termékeket. Gottlieb elmondta, jövőre várható a Lenovo számítógépeinek megjelenése a kiskereskedelemben.

Amint az ismert, a Lenovo személyi számítógépek mellett más termékek gyártásával is foglalkozik, a cég kínálatában mobiltelefonok és tenyérgépek is megtalálhatók. Gottlieb újságírói kérdésre válaszolva elmondta, semmi oka annak hogy ezeket a termékeket a vállalat ne forgalmazza Európában vagy Magyarországon, így jövőre várhatóan ezek is megjelennek a cég itthoni kínálatában.

A Lenovo és az IBM között létrejött megállapodás értelmében a Lenovo öt évig jogosult az IBM, ThinkPad, ThinkCentre és ThinkVantage márkanevek használatára, így a vállalat még jó ideig a "már megszokott" termékeket kínálja majd a vevőinek. Hazánkban a Lenovo (IBM) temékei a már megszokott csatornákon lesznek beszerezhetők, amely 4 jelentős disztribútort és közel 600 viszonteladót jelent.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról