Szerző: Bodnár Ádám

2005. augusztus 18. 09:20

Növekedő bevétel és nyereség a BEA Systemsnél

Biztató negyedéves eredményekről adott számot a BEA Systems, a vállalat licenceladásai egy év után ismét emelkedésnek indultak, a nettó profit pedig 18 százalékkal ugrott meg. A július 31-én véget ért negyedévben a BEA 285,2 millió dolláros bevételt ért el, ez 9 százalékkal magasabb a tavalyi azonos időszakban elkönyvelt adatnál. A cég nettó profitja 36,1 millió dollár, részvényarányosan 9 cent volt.

[HWSW] Biztató negyedéves eredményekről adott számot a BEA Systems, a vállalat licenceladásai egy év után ismét emelkedésnek indultak, a nettó profit pedig 18 százalékkal ugrott meg. A július 31-én véget ért negyedévben a BEA 285,2 millió dolláros bevételt ért el, ez 9 százalékkal magasabb a tavalyi azonos időszakban elkönyvelt adatnál. A cég nettó profitja 36,1 millió dollár, részvényarányosan 9 cent volt.

Az új szoftverlicencek értékesítéséből származó forgalom 118,3 millió dollárt tett ki. A BEA licenceladási bevételei az elmúlt öt negyedév során folyamatosan csökkentek, most azonban 2 százalékkal emelkedtek. Alfred Chuang elnök-vezérigazgató szerint a jó eredmények elsősorban a WebLogic Server alkalmazásszerver piaci sikerének köszönhetőek.

Duna melletti szabadtéri helyszínen, a Budapest Gardenben idén is megrendezzük a hazai Sysadmindayt, az IT-üzemeltetők világnapját. Standup, IT security meetup, kvízek, szakmázás, barátok, még több sörcsap.

a címlapról

Hirdetés

Ollé, lesz SYSADMINDAY!

2025. július 7. 07:22

Duna melletti szabadtéri helyszínen, a Budapest Gardenben idén is megrendezzük a hazai Sysadmindayt, az IT-üzemeltetők világnapját. Standup, IT security meetup, kvízek, szakmázás, barátok, még több sörcsap.

SEMMI

8

Bemutatkozott a Nothing első igazi csúcsmobilja

2025. július 3. 11:59

A prémium modellnek szánt Nothing Phone 3 legegyedibb vonása a hátlapon található Glyph Matrix, amivel a tervezők célja a főképernyő előtt töltött idő csökkentése.