Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Felhőből visszaköltözéstől egészen egy banki malware evolúciójáig. Üzemeltetői és IT-biztonsági meetupokkal érkezünk!

A mobil szegmens sikerének köszönheti jó eredményeit a Magyar Telekom

Bodnár Ádám, 2005. augusztus 11. 09:40
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

A Magyar Telekom ma közzétette az idei első félévre vonatkozó pénzügyi eredményeit. A vállalat bevételei enyhén növekedtek, a nettó eredmény pedig közel harmadával ugrott meg. A Magyar Telekom pénzügyi mutatói most először tartalmazzák a Telekom Montenegro Csoport (TCG) eredményeit.

hirdetés
[HWSW] A Magyar Telekom ma közzétette az idei első félévre vonatkozó pénzügyi eredményeit. A vállalat bevételei enyhén növekedtek, a nettó eredmény pedig közel harmadával ugrott meg. A Magyar Telekom pénzügyi mutatói most először tartalmazzák a Telekom Montenegro Csoport (TCG) eredményeit.

A Magyar Telekom az első félév során 0,7 százalékkal 299,9 milliárd forintra növelte bevételét. Noha a mobilszolgáltatások és az adatszolgáltatások szegmensében a forgalom növekedett, ezt ellensúlyozta a belföldi és nemzetközi ezetékes szolgáltatások szegmensében a bevétel csökkenése. Az első féléves EBITDA 1,6 százalékkal 124,1 milliárd forintra csökkent, a nettó eredmény ugyanakkor 30,3 milliárd forintról 41,4 milliárd forintra emelkedett.

A vezetékes szegmens bevételei 4,6 százalékkal 162,5 milliárd forintra csökkentek, mivel az adatátviteli (főként ADSL) bevételek csak részben tudták ellensúlyozni a beszédforgalmi bevételeknél tapasztalható visszaesést. A vezetékes vonalak száma továbbra is csökken, ennek legfontosabb oka, hogy a hanghívások bonyolításához egyre többen válaszják a mobiltelefonjukat, illetve a Magyar Telekom új versenytársakat kapott a vezetékes szolgáltatások területén. Az ADSL csatlakozások növekedésének köszönhetően ugyanakkor a bérelt vonali és adatátviteli szolgáltatások bevételei 20,9 százalékkal nőttek.

A mobil szegmens bevételei ugyanakkor 7,8 százalékkal 137,4 milliárd forintra nőttek a beszédcélú és az értéknövelt szolgáltatásokból származó bevételeknek, valamint az előfizetési díjaknak köszönhetően. A T-Mobile Magyarország üzleti eredménye 31,2 százalékkal ugrott meg, ez elsősorban annak köszönhető, hogy a tavalyi első félévben jelentős költséget tettek ki a Westel névváltásával kapcsolatos kiadások. Az egy előfizetőre jutó havi átlagbevétel csökkent az idei első félévben, bár a vállalat beszámolója szerint a második negyedévben növekedésnek indult.

4-4 klassz téma a HWSW júniusi üzemeltetői és IT-biztonsági meetupjain. Nézz meg a programot!