Szerző: Bodnár Ádám

2005. július 28. 09:42

CA: kétszeres nyereség és elbocsátások

John Swainson
John Swainson
[HWSW] Noha a Computer Associates több mint kétszeresére növekedő nyereségről adott számot, a vállalat bejelentette, hogy több mint 800 alkalmazottját teszi utcára, hogy csökkentse költségeit. A leépítések a dolgozók mintegy 5 százalékát érintik, a vállalat az elbocsátásoktól évi 75 millió dolláros megtakarítást vár.

A CA a most zárult első pénzügyi negyedévben 8 százalékkal 920 millió dollárra növelte bevételét, miközben nettó nyeresére 40 millió dollárról 94 millió dollárra, részvényarányosan 15 centre emelkedett. Az egyszeri tételek nélküli részvényenkénti eredmény 22 centet tett ki, amely megfelelt az elemzői várakozásoknak. Első ránézésre tehát úgy tűnik, a CA magára talált, azonban a pénzügyi mutatókat közelebbről vizsgálva már árnyaltabb a kép. A bevétel növekedése főképp akvizícióknak köszönhető, ráadásul a negyedév során elnyert megbízások értéke 30 százalékkal 415 millió dollárra esett vissza.

Az elemzők sem igazán bizakodóak a CA közeljövőjével kapcsolatban, a vállalat bevételének jelentős részét adó mainframe szoftverek és szolgáltatások szegmensében ugyanis egyre csökkennek az árak, ahogy az alsóbb kategóriás szerverek mind több feladatot vesznek át a mainframe kategóriás gépektől. John Swainson, a CA elnök-vezérigazgatója elmondta, noha az IBM nemrégiben jelentette be új mainframe rendszereit, ez aligha lesz hatással a CA üzletmenetére, mivel az új hardverekre is a már megkötött szolgáltatási szerződések érvényesek.

A CA mindaznonáltal megemelte éves pénzügyi célkitűzéseit, a vállalat szerint a bevétel 3,8 és 3,9 milliárd dollár közé esik majd, a részvényarányos nettó profit pedig 46 és 51 cent között várható. A jelenleg is zajló második negyedévben a vállalat 930 és 960 milliós forgalmat és részvényenként 23-24 cent üzemi eredményt vár. Elemzők 23 centes profitra számítanak. A most bejelentett elbocsátásokkal kapcsolatos költségek 50-75 millió dollárra rúgnak.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról