:

Szerző: Bodnár Ádám

2005. július 27. 14:01

Várakozáson felül teljesített az Amazon

Az elemzői várakozásokat meghaladó eredményekről adott számot az Amazon.com és a következő negyedévre a vártnál jobb kilátásokat fogalmazott meg.

[HWSW] Az elemzői várakozásokat meghaladó eredményekről adott számot az Amazon.com és a következő negyedévre a vártnál jobb kilátásokat fogalmazott meg.

Az online bolt forgalma a második negyedévben 1,75 milliárd dollár volt, a nettó nyereség pedig 52 millió dollárt, részvényenként 12 centet tett ki. Egy évvel korábban az Amazon 1,39 milliárdos forgalom mellett 76 millió dollár profitot realizált. Az Amazon nyeresége elsősorban egy egyszeri adótétel miatt volt ilyen visszafogott, a cég szerint ezt figyelmen kívül hagyva 108 millió dolláros nyereséget értek el.

Az elemzők 1,73 milliárd dolláros bevételt és részvényenként 8 centes nyereséget vártak, ezeket a mutatókat a cég látványosan túl tudta teljesíteni. Az egyszeri tételek leszámításával az Amazon eredménye részvényarányosan 16 cent volt, szemben az elemzők által várt 12 centtel.

A jelenleg is tartó harmadik negyedévre az Amazon 1,76 és 1,91 milliárd dollár közötti bevétel és 60-90 millió dolláros üzemi eredményt vár. Az elemzők átlagosan 1,8 milliárd dolláros forgalomra számítottak. A kedvező hírek hatására az Amazon-papírok árfolyama 11 százalékkal növekedett.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.