Szerző: Bodnár Ádám

2005. július 1. 09:30

Eddigi legjobb negyedévén van túl a Red Hat

Matthew Szulik
Matthew Szulik
[HWSW] Látványosan növekedő negyedéves eredményekről számolt be a Red Hat. A május 30-án véget ért időszakban a vállalat 60,8 millió dolláros rekordbevételt ért el, a Red Hat Enterprise Linux előfizetések száma 63 százalékkal növekedett és ma már a cég bevételeinek 80 százalékát tesz ki. A negyedéves nettó profit 12,4 millió dollárt, azaz részvényenként 7 centet tett ki, szemben az egy évvel ezelőtti 10,9 millió dollárral. Az ereddmények megfeleltek az elemzői várakozásoknak.

Matthew Szulik elnök-vezérigazgató szerint ez volt a Red Hat eddigi legjobb pénzügyi negyedéve, a vállalatvezető a továbbiakban is növekedő bevételre és nyereségre, az előfizetések számának emelkedésére számít, ahogy a nyílt forrású szoftverek egyre több területet nyernek. A Red Hat várakozásai szerint a jelenlegi negyedévben 64-65 millió dolláros bevétel mellett részvényenként 6-7 cent nyereség várható.

Szulik elégedetten nyilatkozott az előfizetéses Red Hat Enterprise Linuxról, elmondása szerint a negyedév során a cég 190 ezer előfizetéset értékesített, míg egy évvel korábban csupán 98 ezret. Az elnök-vezérigazgató nem árulta el, hogy az előfizetések mekkora hányadát újítják meg a cégek, azt azonban sietett leszögezni, hogy a 25 legnagyobb előfizető mindegyike megtette.

Előfizetési lehetőség a NetAcademia és a Training360 mind a 600 online tanfolyamára 1 éven át 1 tanfolyam áráért. Siess, ez az őrült ajánlat csak október 31-ig él!

a címlapról

haláleset

1

Meghalt a Samsung elnöke

2020. október 26. 12:08

A vitatott módszereiről híres vezetőt 78 éves korában, többéves kórházi ápolás után érte a halál.