:

Szerző: Bodnár Ádám

2005. június 13. 10:12

Nyílt forráson alapuló mobiltelefonos böngészőn dolgozik a Nokia

A Nokia ma bejelentette, hogy nyílt forrású alapokra építkezve új mobiltelefonos böngészőt készít. A Series 60 szoftverplatformra írt alkalmazás érdekessége, hogy a Nokia és az Apple együttműködésében készül el, a böngészőhöz a Nokia ugyanazokat a KHTML alapokat használja, amelyekre az Apple Safari is épül. A finn cég ígérete szerint aktívan közreműködik majd a nyílt forrású közösség munkájában.

[HWSW] A Nokia ma bejelentette, hogy nyílt forrású alapokra építkezve új mobiltelefonos böngészőt készít. A Series 60 szoftverplatformra írt alkalmazás érdekessége, hogy a Nokia és az Apple együttműködésében készül el, a böngészőhöz a Nokia ugyanazokat a KHTML alapokat használja, amelyekre az Apple Safari is épül. A finn cég ígérete szerint aktívan közreműködik majd a nyílt forrású közösség munkájában.

A Nokia által elkészített tanulmány szerint a mobil adatforgalom közel felét adják a mobiltelefonos böngészők, vagyis a felhasználók körében népszerű elfoglaltság a világhálón barangolás. Az új böngésző várhatóan a jövő év elejére készül el és jelenik meg a Series 60 szoftverplatformot futtató mobiltelefonokon. Ha egy mobiltulajdonos nem tud addig várni és mindenképpen szeretne egy böngészőt a Nokia által jelenleg szállított program helyett, próbálja ki az Operát, a NetFrontot vagy a Dorist.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

6

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.