Szerző: Budai Péter

2005. június 3. 09:47

A Microsoft Office 12-ben XML lesz az alapértelmezett fájlformátum

A Microsoft pár hete kezdte meg az Office 12-vel kapcsolatos információk csepegtetését. Tegnap már azt is bejelentették, hogy az Office 12-ben alapértelmezés szerint minden egy XML-alapú formátumban lesz tárolva a korábbi bináris, más programok számára nehezen emészthető formátum helyett.

[HWSW] A Microsoft pár hete kezdte meg az Office 12-vel kapcsolatos információk csepegtetését. Tegnap már azt is bejelentették, hogy az Office 12-ben alapértelmezés szerint minden egy XML-alapú formátumban lesz tárolva a korábbi bináris, más programok számára nehezen emészthető formátum helyett.

Viszlát .doc!

A formátumok hivatalos gyűjtőneve a "Microsoft Office Open XML Formats" lett; a korábbi .doc, .xls, és .ppt fájlok helyett az Office 12-ben már a .docx, .xlsx és .pptx állományok jönnek létre. Az új formátumok felépítése a tervek szerint teljesen nyilvános és ingyenesen elérhető lesz, amit részletes dokumentáció is kísér, hogy más vállalatok is fejleszthessenek olyan alkalmazásokat, amik az Office dokumentumait felhasználva nyújtanak további képességeket.

Természetesen az új formátum megjelenésével is megmarad a visszafelé kompatibilitás: a szoftvervállalat az Office korábbi változataihoz (2000, XP, 2003) is meg fogja jelentetni azt a frissítést, amivel ezek a fájlok olvashatóak lesznek, és akár a korábbi dokumentumokat is át lehet alakítani vele az új formátumra, valamint az Office 12 is képes lesz arra, hogy az állományokat az Office 2003-ban alkalmazott formátumban mentse el.

A Microsoft legutóbb az Office 97-ben változtatta meg az alapértelmezett fájlformátum felépítését, azóta minden Office-változat teljesen kompatibilis egymással. Ugyan az Office 2003-ban már volt lehetőség a dokumentumok egy részének XML-be mentésére, az egyrészt csak opcionális lehetőségként szerepelt, amit így elég kevesen használtak, másrészt még messze nem nyújtotta azt a kényelmet, amit a már megszokott Office bináris fájlformátumok. Ráadásul például a PowerPointban korábban nem is volt lehetőség az XML-alapú fájltárolásra.

Szebb, kisebb, jobb

Az új formátumoknak számtalan előnye lesz. A nyílt szabvány segítségével, platformfüggetlen XML nyelven kerülnek az adatok tárolásra, ami így gyakorlatilag tetszőleges módon, bárki által felhasználhatóvá válik. A dokumentumok tartalmát akár komolyabb szövegszerkesztő alkalmazás nélkül is szerkeszthetjük -- például jegyzettömbbel -- hiszen a szöveges tartalom jól elkülöníthetően, olvashatóan szerepel benne. Az ígéretek szerint a formátum nagyon átlátható és kényelmes lesz, ezért a kézi módosítgatásokra is egyszerű megoldások állnak majd rendelkezésre.

A dokumentumok mérete is csökken. Bár az XML formátum alapesetben nagyobb, mint a korábbi bináris formátum, az Office azt ZIP-pel tömöríti, így a végeredmény kisebb lesz, mint a mostani fájlok. Ahhoz, hogy a fájlokat például Wordben, vagy kézzel szerkeszteni lehessen, nem lesz szükség arra, hogy a dokumentumokat maga a felhasználó tömörítgesse, azt az Office 12 alkalmazásai, valamint várhatóan az operációs rendszerek is támogatni fogják. A vállalat becslései szerint a fájlok mérete akár 50 százalékkal csökkenhet ennek következtében. Korábban sok kritika érte a Microsoftot az Office-fájlok terjengőssége miatt, hiszen eddig nem voltak tömörítve, ráadásul fix méretű adattömbök segítségével kerültek elmentésre.

Ahhoz, hogy az új formátumból képeket lehessen kimásolni, már meg sem kell azt nyitni azt az Office alkalmazásaival, elég kimásolni azt a fájlt a tömörített dokumentumból, amiben a kérdéses kép található. Az XML-ben továbbra is lehetőség lesz mindenre, amire az Office dokumentumai lehetőséget adtak: OLE dokumentumokat is tartalmazhatnak más alkalmazásokból, azonban ezek bináris adatai a tömörített, új Office dokumentumban külön fájlként jelennek meg, és nem a dokumentum szövegét és stílusát leíró XML részeként. Ezáltal a dokumentumok és a kapcsolódó anyagok módosítása sokkal kézenfekvőbbé válik.

A Microsoft szerint az új dokumentum-formátumok legfontosabb előnye, hogy a különálló fájlok miatt nagyobb az adatok biztonsága, hiszen ha az állományok egy része sérül, attól a maradék még változatlan formában felhasználható. Ráadásul ennek a struktúrának köszönhetően könnyebben kiszűrhetőek a biztonság szempontjából kritikus makrók és kódok, mivel azok nem a szöveg részeként találhatóak meg, hanem szintén külön állományként a ZIP-fájlban.

A Microsoftnak saját bevallása szerint megvan az oka arra, hogy inkább saját szabványt készít, mintsem használja az OASIS (Organization for the Advancement of Structured Information Standards) OpenOffice.org XML formátumot: "A Sun szabványosította a saját formátumát, azonban a mi tervezési szükségleteink attól eltérnek, hiszen 400 millió meglévő felhasználónk van. 400 millió felhasználót átmozgatni az XML világába elég komplex feladat" -- tudatta Jean Paoli, a Microsoft vezető XML tervezője, aki az eredeti XML-szabvány készítésében is részt vett.

Új lehetőségek, átjárhatóság

Ha a mostanában bejelentett változtatásokat kicsit távolabbról is megnézzük, és a mozaikdarabkákat egymás mellé illesztjük, már látszik, milyen lehetőségek rejlenek az új fájlformátumokban, és az Office 12 alkalmazások együttműködésében. A legfontosabb újdonság szinte biztosan az lesz, hogy az elkészült dokumentumokat nem csak az Office alkalmazásaiban lehet megjeleníteni, hanem akár közvetlenül a weben is. Mivel az XML alapú formátumokból gyakorlatilag bármi előállítható az XSLT transzformációs technika segítségével, ezért a jövőben elég lesz az elkészült szöveget elmenteni, ami attól kezdve tetszőleges módon jeleníthető meg akár a mobiltelefonokon is. Az XML strukturáltsága azt is lehetővé teszi, hogy annak tartalmát más programok feldolgozzák, módosítsák, ezáltal szinte bármilyen felhasználási lehetőség elképzelhető.

Ha mindezek mellé odatesszük az év végén megjelenő ASP.NET 2.0-t, és a 2006-ban, az Office 12-ben jelentkező új Content Management Servert, a SharePoint Portal Servert és a még készülő Portal keretrendszert, akkor már látszik, hogy a webes tartalomkezelés, ezáltal a legbonyolultabb portálok szerkesztése és elkészítése is sokkal egyszerűbbé, rugalmasabbá válik az új technológiákkal.

Azáltal, hogy a dokumentumok elmentéskor, alapértelmezés szerint XML-ben kerülnek tárolásra, a felhasználóknak nem kell tisztában lenniük az új formátum felépítésével, mégis kihasználhatják azokat az új képességeket, amik az Office alkalmazásaira, és a különálló dokumentumokra épülnek. Nem kell tisztában lenniük például a HTML-lel sem, mégis, dokumentumaik pillanatok alatt megjeleníthetőek lesznek a weben, anélkül, hogy ahhoz külön el kéne menteni az állományt még egyszer. Ráadásul a dokumentum szerkesztésekor az elmentett XML-tartalom, és ezáltal a transzformált HTML-tartalom is automatikusan megváltozhat a honlapon, nincs szükség szinkronizálásra, fájlmásolgatásra.

A fájlformátum-változás minden Microsoft által támogatott platformra ki fog terjedni, így a még szintén készülő Mac Office 12-ben is be fognak következni -- tudatta Rick Shaut, a Microsoft Macintosh részlegének egyik alkalmazottja. A Microsoft várhatóan június 6-án további információkat árul el az új fájlformátumokról, amiket a vállalat honlapján lehet majd megtalálni.

A Beckhoff ultrakompakt, C6025 típusú ipari PC az Intel Core i processzorcsalád nagy számítási teljesítményével rendelkezik, ventilátor nélküli, kisméretű kivitelben. A rendkívül alacsony fogyasztású, új Intel Core i U processzorok teszik mindezt lehetővé.

a címlapról

Hirdetés

Csúcstechnológia pár koppintással: ezt tudja a Huawei nova 9

2021. november 29. 10:20

Manapság egyre-másra jelennek meg olyan új mobilok, amelyek hihetetlen funkciókat ígérnek, de ezeket szinte műszaki diplomával lehet csak előcsalogatni. A HUAWEI nova 9 igazi ereje abban rejlik, milyen egyszerű előcsalogatni a mobil tudását.