Szerző: Bodnár Ádám

2005. május 31. 13:22

Nem érdekes a WAP

Annak ellenére, hogy a szakemberek már két évvel ezelőtt elkezdtek a WAP felfutásáról beszélni, úgy tűnik, hogy ez a technológia nem tudta tömegesen meghódítani még az internetezőket sem. Az NRC és a TNS közös NetMonitor kutatásának májusi adatai szerint a WAP-ot csak egy tudatos kisebbség használja rendszeresen.

[HWSW] Annak ellenére, hogy a szakemberek már két évvel ezelőtt elkezdtek a WAP felfutásáról beszélni, úgy tűnik, hogy ez a technológia nem tudta tömegesen meghódítani még az internetezőket sem. Az NRC és a TNS közös NetMonitor kutatásának májusi adatai szerint a WAP-ot csak egy tudatos kisebbség használja rendszeresen.

Bár a hetente legalább egyszer internetező felnőttek 97 százaléka rendelkezik mobiltelefonnal, közel háromnegyedüknek pedig WAP-ozásra is alkalmas a készüléke, közülük mindössze 16 százalék használja rendszeresen a WAP-ot. A magyar internetezők háromötöde -- technikai lehetőség vagy érdeklődés híján -- sosem veszi igénybe a szolgáltatást. Noha az internetezők 94 százaléka fontos információforrásnak, 89 százaléka pedig fontos szórakozási lehetőségnek tartja a világhálót, addig a WAP-ról csupán 10, illetve 8 százalékuk vélekedik így.

A kutatási eredmények szerint azt, hogy valaki igénybe veszi-e a WAP szolgáltatásokat, leginkább mobiltelefonjához fűződő viszonya, attitűdje határozza meg. Az adatokból kitűnik, hogy a WAP-ot a "mobilőrültek" használják, vagyis azok a felhasználók, akik telefonjaik nélkül nem tudják elképzelni mindennapjaikat.

A WAP-ot használók körében az útbaigazító szolgáltatások a legnépszerűbbbek: 15 százalékuk rendszeresen, 48 százalékuk alkalmanként igénybe vesz ilyeneket. A legkeresettebb információk a mozi- és koncertműsorok, valamint a hírek. Banki ügyek intézésére, banki információk keresésére a wapolók 38 százaléka használja mobiltelefonját.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról