Szerző: Ady Krisztián

2005. április 7. 15:53

Felismeri a rádióban játszott dalt a Motorola telefonokon futó alkalmazás

[infoSync] A Shazam Entertainment -- egy igen különleges szolgáltatást biztosító angol vállalat -- bejelentette, hogy a Motorolával közösen olyan szoftvert fejlesztett ki, mely mobiltelefonon is elérhetővé teszi a Shazam zenefelismerő szolgáltatását. Néhány Európában piacra kerülő Motorola telefon lesz az első, mely tartalmazni fogja ezt a szoftvert.

[infoSync] A Shazam Entertainment -- egy igen különleges szolgáltatást biztosító angol vállalat -- bejelentette, hogy a Motorolával közösen olyan szoftvert fejlesztett ki, mely mobiltelefonon is elérhetővé teszi a Shazam "zenefelismerő" szolgáltatását. Néhány Európában piacra kerülő Motorola telefon lesz az első, mely tartalmazni fogja ezt a szoftvert.

'Ki is játssza ezt a dalt?'

A Shazam dalfelismerő szoftvere lehetővé teszi, hogy a mű egy részlete alapján kiderítsük annak címét, előadóját, illetve a dalt tartalmazó album, korong címét. A szolgáltatást mostantól közvetlenül a mobiltelefon menürendszeréből is igénybe lehet majd venni.

Ha azonosíttatni szeretnénk a rádióban, vagy bármilyen forrásból éppen játszott zeneszámot, nem kell mást tennünk, csupán rögzíteni belőle egy részletet. Ezt a mintát a mobilban található szoftver elemzi, majd az adatok alapján lekérdezi a Shazam adatbázisát -- mindez csupán egy gombnyomásba kerül. A felismert dal előadójának neve, a dal címe, valamint az album címe megjelenik a mobiltelefon kijelzőjén és későbbi használatra el is lehet menteni.

Már 16 országban elérhető

A Shazam különleges azonosító technológiája már 16 országban érhető el egy behívószám segítségével, mely egyelőre hívásalapon segít azonosítani a dalokat. Jelenleg csupán a zene irányába tartani a telefont, majd egy rövidített hívószámot beütni a készülékbe, Nagy-Britanniában konkrétan a 2580-as kódot. A szolgáltatás meglepően sikeres, a szigetországban 9 hónap alatt 2,3 millió felhasználó próbálta kideríteni egy-egy zeneszám adatait a Shazam segítségével.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról