:

Szerző: Ady Krisztián

2005. március 30. 10:11

Az Emitel körzeteiben is igénybe vehetők a TELE2 szolgáltatásai

A TELE2 bejelentette, hogy három új körzetben, az Emitel szolgáltatási területein (77-es, 78-as és 79-es körzeti számok) is elérhetők mától a TELE2 szolgáltatásai. A vállalat eddig a Matáv, illetve a Monortel területein nyújtott kedvezményes percdíjakat a belföldi távolsági, a mobil és nemzetközi hívásirányokba.

[HWSW] A TELE2 bejelentette, hogy három új körzetben, az Emitel szolgáltatási területein (77-es, 78-as és 79-es körzeti számok) is elérhetők mától a TELE2 szolgáltatásai. A vállalat eddig a Matáv, illetve a Monortel területein nyújtott kedvezményes percdíjakat a belföldi távolsági, a mobil és nemzetközi hívásirányokba.

A három új körzet bekapcsolásával a TELE2 szolgáltatásait már az ország valamennyi vezetékes fővonalának 84 százalékán el lehet érni. További bővülés az év közepére várható, amikor az Invitel területein is elérhetők lesznek majd az alternatív szolgáltató percdíjai.

A szolgáltatás megrendeléséhez Bács-Kiskun megyében is a 1202-es ingyenes telefonszámot kell tárcsázni, az itt élő felhasználók számára sincs aktiválási díj, nincs külön havi előfizetési díj, nincs hűségnyilatkozat, nincs minimálisan megkövetelt havi forgalom.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

6

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.