Szerző: Bodnár Ádám

2005. március 11. 11:22

Megemelte negyedéves forgalmi előrejelzését az Intel

A termékei iránti vártnál jobb kereslet miatt az Intel tegnap, negyedévközi elemzői tájékoztatóján megemelte bevételi előrejelzését. A vállalat korábban 8,8-9,4 milliárd dolláros negyedéves forgalmat várt, most azonban már biztos benne, hogy a bevétel nem lesz kevesebb mint 9,2 milliárd dollár.

[HWSW] A termékei iránti vártnál jobb kereslet miatt az Intel tegnap, negyedévközi elemzői tájékoztatóján megemelte bevételi előrejelzését. A vállalat korábban 8,8-9,4 milliárd dolláros negyedéves forgalmat várt, most azonban már biztos benne, hogy a bevétel nem lesz kevesebb mint 9,2 milliárd dollár.

Andy Bryant pénzügyi igazgató elmondta, hogy az Intel minden termékvonala iránt a vártnál erősebb a kereslet, azonban ez egyben azt is jelenti, hogy bizonyos cikkekből szűkös a kínálat. A vártnál magasabb forgalom mellett a bruttó nyereséghányad is jobb lesz a tervezettnél, a cég szerint 55 százalék helyett 57 százalék valószínű. Ez a vadonatúj, 65 nanométeres csíkszélességű gyártástechnológia bevezetésével kapcsolatos, ugyanis a költségek alacsonyabbak a vártnál -- mondta el Bryant.

a címlapról

DMA

0

Megúszta az Apple Maps a szigorúbb uniós szabályokat

2026. február 6. 11:30

Az Európai Bizottság arra jutott, hogy az Apple Maps, valamint az Apple Ads szolgáltatásaira nem fognak vonatkozni a digitális piacokat szabályozó törvényi rendelkezés szigorúbb passzusai.