Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Július 19-én SYSADMINDAY: egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket!

Hamarosan használhatók lesznek a repülőgépeken a mobiltelefonok

Bodnár Ádám, 2005. február 16. 11:06
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

hirdetés
[HWSW] Az Airbus európai repülőgépgyártó konzorcium és az OnAir által kötött megállapodás alapján az Airbus A380 repülőgépek fedélzetén az utasok saját mobiltelefonjukat használhatják beszélgetésre és saját noteszgépükről akár internetezhetnek is. A technológiát nemcsak Airbus A380-asra, hanem bármilyen más repülőgépre is fel lehet szerelni, akár a rivális Boeing gépeire is. A jelenlegi tervek szerint egy perc beszélgetés ára 2-2,50 dollár (380-475 forint) lenne, egy SMS küldéséért pedig 50 centet (95 forintot) kellene fizetni.

A fedélzeti telefonálás lehetősége egyben felveti azt a kérdést is, vajon az utasokat nem zavarják-e majd azok a társaik, akik sokat beszélnek. Az OnAir elnök-vezérigazgatója, George Cooper elmondta, hogy a légitársaságok akár kialakíthatnak külön részleget a telefonálók és a nem telefonálók számára, mint ahogy annak idején külön volt dohányzó és nem dohányzó részleg. Emellett az is elképzelhető, hogy amikor a gép éjszaka repül, a fedélzeten egyszerűen kikapcsolják a hanghívás szolgáltatást és csak SMS-ezni és internetezni lehet majd.

A szolgáltatás a gyakorlatban működőképes, azonban a tényleges bevezetéshez egyelőre szükség van a távközlési, valamint a repülésbiztonsági hatóságok megfelelő engedélyeire. Az Egyesült Államokban erre valószínűleg még jó ideig várni kell, a hatóságok ugyanis amiatt aggódnak, hogy a mobiltelefonok megzavarhatják a repülőgépek kommunikációs és navigációs berendezéseit. Az USA légügyi hivatala nemrégiben vizsgálatot kezdeményezett a kockázatok feltárása érdekében, amennyiben ez megnyugtató eredménnyel zárul, valószínűleg már jövőre engedélyezni fogják a fedélzeti telefonálást.

A IT-üzemeltetők világnapján egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket az Ankertbe.