:

Szerző: Bodnár Ádám

2005. február 10. 13:44

Kell-e a vevőknek a 64 bites notebook?

[HWSW] Az AMD gőzerővel készül a 64 bites Turion mobil processzorának bejelentésére és piaci bevetésére, azonban a rendszerintegrátorok és OEM-ek szerint kérdéses, hogy szükség van-e ilyen termékre.

A szkeptikusok azt állítják, egyelőre nincs fogyasztói igény a 64 bites személyi számítógépekre, másrészt pedig hiányoznak is azok az alkalmazások, amelyek kihasználják a bennük szunnyadó lehetőségeket. A 64 bites Windows XP több éves késés után az idén tavasszal jelenik meg. Szoftverek nélkül igen nehéz lesz a vevőket rábírni arra, hogy 64 bites processzorral felszerelt noteszgépet vásároljanak.

Az AMD szoros együttműködésben dolgozik majd a gyártókkal a Turionra épülő noteszgépek megtervezésében, emellett pénzügyi támogatást nyújt majd a termékek népszerűsítéséhez is. A cég szerint nagy növekedési lehetőségek rejlenek a mobil szegmensben, amelyet mindenképp ki kell használni.

A Turion egy alacsony feszültségű és fogyasztású AMD lapka kifejezetten vékony és könnyű noteszgépek számára. A 64 bites chipet 90 nanométeres csíkszélességgel gyártják majd, fogyasztása és hőtermelése összemérhető a hasonló kategóriás Intel termékekével. A chip megjelenésekor 1,6 és 2 GHz közötti órajelű változatokban lesz kapható.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

4

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.