Szerző: Bodnár Ádám

2005. február 10. 10:04

Kevesen felelnek meg a Google felvételi tesztjein

[WSJ] A Google vezetői szerint a vállalat nem tud a kívánatos sebességgel terjeszkedni, mivel nem tudnak elég gyorsan megfelelő képességű alkalmazottakat toborozni, és új számítógépes rendszereket telepíteni.

Szigorú követelmények

A legnépszerűbb internetes keresőt működtető vállalat részvényeinek tavaly őszi tőzsdei bevezetését követő első elemzői tájékoztatóját tartotta tegnap. A vezetők elmondták, hogy a lehetőségekhez képest gyorsan bővítik a dolgozói létszámot, azonban a cég szigorú követelményein sok jelentkező elbukik. A Google-t ismerők szerint igazán nehéz bekerülni a céghez, a sikeres pályázónak nem ritkán akár hat állásinterjún is át kell esnie, és teszteken kell bizonyítania rátermettségét.

"Fel tudunk-e venni elegendő és megfelelően képzett dolgozót? Nem." -- mondta Szergej Brin, a Google egyik alapítója. A vállalat tavaly júniusban 2292 alkalmazottal rendelkezett, ma már több mint 3 ezren dolgoznak a cégnél. Brin szerint az informatikai infrastruktúra kiépítése is lassabban halad a kívánatosnál, becslései szerint a Google ezen a területen 10-20 százalékos lemaradásban van a terveihez képest.

Titkos recept

A tegnapi elemzői tájékoztatón viszonylag kevés új információ látott napvilágot a Google pénzügyeiről. Amint az ismert, a vállalat a december 31-én véget ért negyedévben megduplázta forgalmát és nyolcszorosára növelte nettó nyereségét. Eric Schmidt elnök-vezérigazgató azonban beavatta a résztvevőket a Google titkos receptjébe. Elmondása szerint az erőforrások 70 százalékát az internetes keresési és hirdetési szolgáltatásokra koncentrálják, 20 százalék jut az olyan területekre, mint az asztali keresők vagy a Google News, a fennmaradó részt pedig a kereséssel nem összefüggő projektek -- például Orkut, Picasa -- fejlesztésére fordítják.

Schmidt szerint a Google egyik fontos célja a nemzetközi terjeszkedés mellett új hirdetői körök megnyerése. A cég üzleti modellje elsősorban a középvállalatok számára kedvező. "Még nincsenek meg a megfelelő termékeink és szolgáltatásaink ahhoz, hogy a legnagyobb és legkisebb hirdetőket megfelelően ki tudjuk szolgálni" -- mondta Schmidt. Szergej Brin szerint a jövőben a hirdetők nagyobb szabadságot kapnak abban a tekintetben, hogy üzenetük hol és milyen módon jelenjen meg.

Természetesen a fentiek nem jelentik azt, hogy a legnagyobb vállalatok teljesen távol maradnának a Google-tól. A tavalyi a negyedik negyedévben a cégnek összesen 227 olyan hirdetője volt, amely rajta van a Fortune 1000 listán, míg egy évvel korábban a számuk még csak 156 volt. A Fortune 1000 rangsorban az Egyesült Államok legnagyobb vállalatai találhatók.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról