:

Szerző: Vörös Péter

2005. január 11. 15:25

Jelentős oktatási megrendelést kapott az AMD és a Lenovo Kínában

Az AMD, az IBM PC részlegét felvásárló kínai Lenovo és a szintén kínai Dawning Information Industry Co. tegnap bejelentette, hogy 26 ezer AMD-processzoros PC-re vonatkozó megrendelést kaptak az ország keleti részén lévő Hebei tartományban. A program keretében legalább 200 ezer diák jut új számítógép közelébe.

A programban résztvevő minden osztály egy AMD Opteron alapú szervert és 30 asztali PC-t kap. A Hebei tartomány egy, az egész országra kiterjedő távoktatási program bemutatóhelye, amely 2004. októberében kezdődött. A megállapodás és annak esetleges folytatása fontos győzelem az AMD számára, mivel a feljövőben levő piacok kiemelt fontosságúak a cég Intel elleni harcában.

A számítógépeken futó operációs rendszerekkel kapcsolatban egyelőre nincs információnk, de a világ legnépesebb országában még messze nem lefutott a Windows-Linux párharc. Tavaly tavasszal egy pekingi csúcstalálkozón Kína, Japán és Dél-Korea többek között egy Linux-alapú, szabványosított operációs rendszer közös kifejlesztését tűzte ki célul, az oktatás pedig hagyományosan a kormányzathoz közel álló terület Ázsiában is.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

5

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.