Szerző: Bodnár Ádám

2004. november 29. 14:25

Internetes videokölcsönzőt nyit az Axelero

[HWSW] Az [origo] a mai napon mutatta be a december 1-én induló [origo] téka névre keresztelt szolgáltatását, amely lényegében egy internetes videotéka. Kölcsönözni azonban egyelőre csak az Axelero szélessávú szolgáltatására előfizetők tudnak, a választék kezdetben pedig alig több, mint száz film, túlnyomórészt művészfilmek és pornó szerepel a kínálatban.

További partnerekre várva

A nyáron útjára indított zeneáruház mellett most filmek értékesítésével is megpróbákozik az [origo], amiben az első partnere a főként művészfilmek forgalmazására szakosodott Budapest Film, bár ez a cég jegyzi az utóbbi idők több magyar sikerfilmjét is, köztük olyanokat, mint a Kontroll, a Magyar Vándor, a Valami Amerika és az Üvegtigris. Az [origo] téka kínálatában olyan filmek találhatók, amelyek moziban már legalább kilenc hónapja láthatók voltak, és három hónapja megjelentek videón, DVD-n.

Simó György, az Axelero vezérigazgatója úgy véli, az elindított és működő szolgáltatás kedvet csinálhat a többi magyar filmforgalmazónak ahhoz, hogy anyagait az interneten is elérhetővé, élvezhetővé tegye, de az [origo] téka kínálata a várakozások szerint akár televíziós műsorokkal, kedvelt sorozatok régebbi epizódjaival is gyarapodhat.

Bognár Péter, a Budapest Film jogbeszerzésért és értékesítésért felelős munkatársa elmonta, cége szívesen állt az Axelero mellé, az úttörők közé, azt azonban már nem merte megkockáztatni, hogy az utóbbi idők egyik legnagyobb vihart kavaró filmjét, a Passiót is elérhetővé tegye az [origo] tékában. A filmből jövő tavasszal megjelenik egy speciális DVD-kiadás, amelynek értékesítési adatait veszélyeztetheti film internetes elérhetősége -- magyarázta Bognár. Az indoklás azért furcsa, mert az [origo] csupán a filmet fogja kínálni látogatóinak, a hozzá kapcsolódó, a DVD-n fellelhető extrákat nem, maga a film pedig már régóta megvásárolható és kölcsönözhető. A Mel Gibson által rendezett alkotás a Budpest Film döntése alapján áprilistól lesz elérhető a [origo] tékában.

Belépés csak axelerósoknak!

Az internetes videokölcsönzőt kizárólag az Axelero szélessávú internetszolgáltatásának előfizetői vehetik igénybe és az [origo] egyelőre nem is tervezi, hogy mások számára is lehetővé tegye a kölcsönzést. A filmek nem töltődnek le a felhasználó gépére, hanem jogvédett Windows Media stream formájában jutnak el hozzá, ezért van szükség a gyors kapcsolatra. A kikölcsönzött filmek 24 óráig élvezhetők, ezalatt akárhányszor megnézhetők.

A kölcsönzés filmtől függően 590-790 forintba kerül, ha valaki emelt díjas SMS-ben szeretné kiegyenlíteni a kölcsönzési díjat, az a mobilszolgáltatók árrését is kénytelen megfizetni, ami további 100 forintot jelent. Szöveges üzenet mellett az Axelero ügyfelei a díjakat a havi előfizetési számlájukon is kiegyenlíthetik, illetve lehetőség van bankkártyás fizetésre is. Minden filmből elérhető egy pár perces előzetes, amely ingyenesen megtekinthető.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról