Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Az internetezők gépén kutakodna az Amerikai Mozgókép Szövetség

Bodnár Ádám, 2004. november 17. 10:26
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

[News.com] Az Amerikai Mozgókép Szövetség (Motion Picture Association of America, MPAA) tegnap bejelentette, hogy pereket indít olyan internetezők ellen, akik szerzői jogvédett filmeket osztanak meg más felhasználókkal. A filmstúdiók érdekvédő szervezete emellett egy olyan szoftver kiadását tervezi, amely felkutatja a számítógépeken talált zenéket, filmeket és fájlmegosztó alkalmazásokat. A várakozások szerint a szülők e szoftver segítségével megóvhatják rosszcsont gyermeküket az illegális fájlcsere jogi következményeitől.

"Meg kell védenünk a filmipart"

Az MPAA szóvivője nem árulta el, hogy hány felhasználó ellen indítanak jogi eljárást, azonban korábbi hírek szerint legalább kétszáz esetről lehet szó. A szóvivő hangsúlyozta, hogy ez csak a perek első hulláma, a jövőben további eljárások indítása várható. "A filmiparnak muszáj jogi eszközöket bevetnie azok ellen, akik az interneten keresztül ellopják a filmeket" -- mondta Dan Glickman, az MPAA elnöke, hozzátéve, hogy a "filmipar jövőjét, az itt foglalkoztatott százezrek állását minden rendelkezésre álló eszközzel meg kell védenünk".

Az MPAA adatai szerint a kalózkodás évente 3,5 milliárd dollár bevételkiesést okoz a jogtulajdonosoknak. Mivel az internetes fájlcsere által okozott kárt lehetetlen felbecsülni, ezért annak hatásai nem is szerepelnek ebben az öszegben -- olvasható az MPAA honlapján.

Csak keres, de nem töröl

Az MPAA a jogi kampány mellett jelentős magazinokban is elhelyez hirdetéseket, amelyekkel rá szeretné irányítani a figyelmet az illegális fájlcserére. "Ha azt hiszed, hogy a filmek illegális cseréje után el tudsz menekülni, gondold át mégegyszer" -- áll az egyik hirdetésben, számos fájlcserélő hálózatból vett felhasználói név és IP-cím mellett. A hirdetéseket országszerte több mint tízezer üzletben és videokölcsönzőben is kiteszik.

Az MPAA által készített szoftver, ami zenék, filmek és fájlcserélő alkalmazások után kutat a merevlemezen, hamarosan ingyen elérhető lesz a szervezet honlapján. Az alkalmazást egy dán cég fejlesztette, és egyelőre még nincs neve. Az MPAA tájékoztatása szerint a program csak megkeresi és azonosítja a fájlokat, de nem törli őket.

Az amerikai lemezkiadók szövetsége (Recording Industry Association of America, RIAA) már több mint ötezer pert indított fájlcserélő felhasználók ellen, most a filmipar is csatlakozik. A várakozások szerint a jogi eljárások el fogják tántorítani az internetezőket az illegális fájlcserétől, azonban ezt egyelőre semmiféle kutatási eredmény nem támasztja alá, a különféle adatok szerint a perek indítása után semmivel sem csökkent a fájlcserélő hálózatok felhasználóinak száma.

Facebook
Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.