Szerző: mz

2000. május 22. 22:01

Intel hálózati eszközök

Az Alt Kft. ma - a szervezés és a technika ördögétől jócskán elátkozott - termékbemutatón ismertette meg az érdeklődőkkel az Intel legújabb hálózati termékeit.
A cég egy évtizede van jelen a piacon, ahol indulása óta mint rendszerintegrátor van jelen. Ez a tevékenység az igények felmérésétől, a hálózatok, számítógépes rendszerek tervezésétől a kivitelezésen keresztül az utólagos karbantartásig, támogatásig és üzemeltetésig terjed. Egészen az elmúlt évig különféle gyártók megoldásait igyekeztek egységes rendszerré fogni, míg tavaly megkapták az Intel Authorized Solution Provider minősítést, így az Intel hivatalos megoldásszállítói lettek.
Az Intel 1996-ig tulajdonképpen "hanyagolta" a számítógépes hálózatok piacát, de a közelmúltban felismerte, hogy az Internet és egy e-business terjedésével a terület robbanni fog, és ebből ki szeretné kanyarítani a maga szeletét. Mivel nemcsak hálózati eszközöket gyárt - ahogy a hálózati területen nagynak számító cégeknél ez általában elmondható -, hanem többek közt alaplapokat, processzorokat is, képes teljes megoldások összeállítására és szállítására.
Azt hiszem, nincs értelme hosszasan elemezgetni a termékeket; mi az, amiben az Intel többet kínál nyújtani, mint vetélytársai?
Először is, megpróbálja áthidalni azt a szakadékot, mely az alapszintű, nem, vagy csak kismértékben bővíthető hálózati eszközök, főleg switchek és a nagyteljesítményű, moduláris rendszerek között tátong.
Másrészt az egyszerű kezelésre helyezi a hangsúlyt. Így - mint az bemutatásra került - az Intel Device View menedzsmentszoftver segítségével egy egyszerűbb útválasztó konfigurálása - például egy kisebb irodába a bérelt vonal, vagy ISDN kapcsolat kezelésére - minimális szaktudással is percek alatt elvégezhető, valahol a varázslók és a tovább gomb nyomogatásának szintjére egyszerűsítve a folyamatot.
A szoftverhez az Intel ingyenes hozzáférést biztosít, illetve a frissítések is fizetség nélkül tölthetők el.
Ugyancsak a termékbemutatón jelentette be az Alt Kft., hogy a továbbiakban az Intel alapú rendszerekhez - azaz ahol az alaplap, processzor és hálózati eszközök az Intel termékei - ingyenes támogatást nyújt, azok kivitelezőjétől és vásárlási időpontjától függetlenül.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról