Szerző: Bodnár Ádám

2003. október 8. 10:36

Két új mainframe számítógépet mutatott be az IBM

Az IBM kedden két új modellel bővítette eServer z990 mainframe számítógépeinek családját. A vállalat májusban mutatta be a z990 szervereket, amelyeket eleinte 8 vagy 16 processzorral lehetett megvásárolni, tegnap óta azonban már 24 vagy 32 processzorral is rendelhetőek. A vállalat közleménye szerint az eServer zSeries 990 fejlesztésén összesen 1200 alkalmazott dolgozott négy éven keresztül, a projekt költségvetése pedig megközelítette az 1 milliárd dollárt.

Az IBM kedden két új modellel bővítette eServer z990 mainframe számítógépeinek családját. A vállalat májusban mutatta be a z990 szervereket, amelyeket eleinte 8 vagy 16 processzorral lehetett megvásárolni, tegnap óta azonban már 24 vagy 32 processzorral is rendelhetőek. A vállalat közleménye szerint az eServer zSeries 990 fejlesztésén összesen 1200 alkalmazott dolgozott négy éven keresztül, a projekt költségvetése pedig megközelítette az 1 milliárd dollárt.

Az eServer z990 "szíve" az új IBM multichip modul (MCM), amely egy 93x93x19 milliméteres tokban 101 félvezető rétegen 16 chipet, több mint 5000 I/O kivezetést és 500 méter rézvezetéket tartalmaz. Az új MCM 50 százalékkal kisebb elődjénél, SOI (silicon-on insulator) technológiával készül és összesen 3,2 milliárd tranzisztort tartalmaz. Az IBM szerint a z990 multichip modul 60 százalékkal nagyobb teljesítményt nyújt, mint az elődmodell z900-ban felhasznált típus.

A z990 legfeljebb 32 processzort tartalmaz, amelyek 9000 MIPS számítási teljesítményt biztosítanak. A rendszer 30 virtuális partíciót képes kezelni. Az IBM közleménye szerint a z/VM 4.4 szoftver használatával a számítógépen akár több száz virtuális Linux szerver is létrehozható. Az új mainframe legfeljebb 512 I/O portot támogat és maximálisan 256 Gbyte memóriát kezel.

Az eServer z990 támogatja az "On/Off Capacity on Demand" rendszert, amely lehetőséget ad az ügyfelek számára hogy a számítógép teljesítményét igény szerint bővítsék vagy csökkentsék attól függően, hogy az alkalmazások mit követelnek meg. Az "On/Off Capacity on Demand" keretében a számítógép egyes részei egyszerűen kikapcsolhatók, amikor nincs rájuk szükség.

Az IBM az új eServer z990 modellek megjelenése kapcsán új akciót is indított, amelynek keretén belül a mainframe számítógépeket vásárló ügyfelek akár 250 ezer dollár kedvezményre is jogosultak lehetnek abban az esetben, ha IBM blade szervereket, illetve WebSphere vagy grid szoftvereket is rendelnek. A vállalat emellett több száz dolgozóját képzi ki, hogy azok minél hatékonyabb segítséget tudjanak nyújtani az ügyfeleknek abban, hogy számítógépes rendszereiket mainframe-eken konszolidálják.

Az IBM mainframe-stratégiájában kiemelt szerepe van a Linuxnak, a szabad operációs rendszer miatt a mainframe-ek valóságos reneszánszukat élik. Ennek oka, hogy a Linux operációs rendszeren lényegesen több alkalmazás futhat, mint az IBM z/OS-en (régebbi nevés OS/390), így a felhasználóknak nem kell egyes linuxos szoftverekhez különálló számítógépeket vásárolniuk.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról