:

Szerző: Bodnár Ádám

2003. szeptember 26. 12:58

Újabb elbocsátások az IBM-nél

Az IBM bejelentette, hogy 380 állást szüntet meg szoftverfejlesztő részlegénél. A vállalat közleménye szerint a lépés célja a hatékonyság növelése. A világ legnagyobb informatikai vállalatának szoftver-üzletágánál jelenleg 38 ezren dolgoznak, azaz a leépítés az alkalmazottaknak 1 százalékát érinti.

Tim Breuer, az IBM szóvivője elmondta, hogy az elbocsátandó alkalmazottak szinte kivétel nélkül a marketing vagy az adminisztráció területén dolgoznak, azaz szoftverfejlesztők vagy ügyfélkapcsolati munkatársak nem távoznak a cégtől. A leépítések az IBM amerikai telephelyeit érintik.

Az IBM szerdán értesítette az alkalmazottakat és felhívta a figyelmüket a vállalatnál adódó más munkalehetőségekre. A cég szóvivője közölte, hogy amennyiben a dolgozók nem találnak megfelelő munkát a cégen belül, 30 nap után végkielégítéssel távoznak a Nagy Kék kötelékéből.

November 19-én, szerdán "AZ AI ENGINEERING ALAPJAI 2025" címmel ONLINE képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

seo

0

Vizsgálják a Google-t a parazita SEO miatt

2025. november 14. 13:58

Az Európai Bizottság versenyjogi vizsgálatot indított, mert felmerült, hogy a cég új spamszabályzata ártott számos európai médiaszolgáltatónak.