Szerző: Bodnár Ádám

2003. szeptember 9. 15:39

A Nokia tartja magát negyedéves előrejelzéséhez: a befektetők csalódottak

A Nokia ma bejelentette, hogy tartja magát harmadik negyedéves pénzügyi előrejelzéséhez, amely szerint a forgalma némileg csökken az előző negyedévhez képest, azonban a nyereség a korábban prognosztizált tartomány felső részére esik majd. A bejelentés csalódásra ad okot, ugyanis több elemző arra számított, hogy a mobilpiac kedvező kilátásai miatt a Nokia megemeli negyedéves előrejelzését.

A Nokia ma bejelentette, hogy tartja magát harmadik negyedéves pénzügyi előrejelzéséhez, amely szerint a forgalma némileg csökken az előző negyedévhez képest, azonban a nyereség a korábban prognosztizált tartomány felső részére esik majd. A bejelentés csalódásra ad okot, ugyanis több elemző arra számított, hogy a mobilpiac kedvező kilátásai miatt a Nokia megemeli negyedéves előrejelzését.

A finn cég közölte, hogy a részvényenkénti eredménye a korábban előrejelzett 14-16 eurocentes tartomány felső részére esik, vagy akár meg is haladja azt. A vállalat papírjainak árfolyama azonban -- a forgalomra vonatkozó kedvezőtlen kilátások miatt -- a helsiniki tőzsdén a bejelentés után némileg csökkent. A Nokia már júliusban közölte, hogy a fokozódó árverseny miatt a harmadik negyedévben a haszonrés csökkenésére számít. A cég ugyanakkor bejelentette, hogy növeli kutatás-fejlesztési büdzséjét.

Az aggódó befektetők szerint a Nokia az egyre intenzívebb versenyben képtelen lesz tartani haszonrését és nem tud további piaci részesedést szerezni. A vállalat jelenleg a mobiltelefonok első számú gyártója, a cég piaci részesedése a második negyedévben -- a Gartner Dataquest adatai szerint -- 35,9 százalék volt. Elemzők rámutatnak, hogy míg a gyártók rangsorában második és harmadik Motorola és Samsung az év hátralevő részében összesen 51 új mobiltelefont kíván bemutatni, a Nokia mindössze 15-öt.

A Nokia bejelentése előtt a mobiltelefon-piac szereplői pozitív előrejelzésekkel jelentkeztek. A Siemens Mobile közölte, hogy az idei pénzügyi évben 20 százalékkal növeli eladott készülékeinek számát. A gartner Dataquest piackutató vállalat bejelentette, hogy az ipar két év után 2003-ban végre erőteljes növekedést tud felmutatni: a harmadik negyedévre több mint 10 százalékos piaci fellendülést vár a Gartner.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról