Szerző: Vörös Péter

2003. szeptember 8. 09:58

T-Mobile: az idén nem lesz 3G mobiltelefon-szolgáltatás Németországban

A Tagesspiegel című német regionális napilap értesülései szerint a T-Mobile, a Deutsche Telekom mobiltelefon-leányvállalata nem számít arra, hogy az idén be tudja indítani a harmadik generációs (3G) mobiltelefon-szolgáltatását.

A Tagesspiegel című német regionális napilap értesülései szerint a T-Mobile, a Deutsche Telekom mobiltelefon-leányvállalata nem számít arra, hogy az idén be tudja indítani a harmadik generációs (3G) mobiltelefon-szolgáltatását.

"Már nem számítunk arra, hogy az idén elérhetővé válik olyan UMTS (Universal Mobile Telecommunications System, azaz az európai 3G szabványnak megfelelő) mobiltelefon, amely megfelel a T-Mobile követelményeinek" -- hivatkozott az újság a vállalathoz közel álló forrásokra.

A T-Mobile szóvivője nem kommentálta a jelentést, mindössze annyit közölt, hogy az UMTS szolgáltatások beindítása "számos tényezőtől, különösen a mobiltelefonok rendelkezésére állásától függ".

A szóvivő ugyanakkor "spekulációnak" nevezte a Tagesspiegel azon értesülését, miszerint az UMTS szolgáltatások bevezetésének új dátuma egybeesik a 2004. tavaszi hannoveri CeBIT kiállítással.

Kai-Uwe Ricke, a Deutsche Telekom elnök-vezérigazgatója több alkalommal kijelentette, hogy az UMTS szolgáltatások nem indulnak el addig, amíg a német távközlési óriás nem biztos abban, hogy az összes műszaki részletkérdést megoldottak. Az év elején Ricke még úgy vélte, hogy a harmadik negyedévben beindulnak az új szolgáltatások.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról