:

Szerző: Vörös Péter

2003. június 10. 21:28

Gyorsan terjed az ADSL Nagy-Britanniában és Franciaországban

[BBC, WSJ] A legnagyobb brit távközlési vállalat, a BT pénteken bejelentette, hogy immár 1 millió ADSL-előfizetője van. Az első számú francia távközlési cég, a France Telecom SA kedden közölte, hogy az év végén 3 millió ADSL-előfizetője lesz.

[BBC, WSJ] A legnagyobb brit távközlési vállalat, a BT pénteken bejelentette, hogy immár 1 millió ADSL-előfizetője van. Az első számú francia távközlési cég, a France Telecom SA kedden közölte, hogy az év végén 3 millió ADSL-előfizetője lesz.

Az ex-British Telecom tavaly februárban tűzte ki azt a célt, hogy 2003 nyarán sikerül elérni az 1 milliós ADSL-előfizetői számot -- a cégnek akkor még csak 145 ezer ADSL-előfizetője volt. Az ADSL gyors terjedése mögött egyrészt az árak csökkenése áll, másrészt a BT és más internetszolgáltatók által folytatott több millió dolláros hirdetési kampány.

A BT stratégiájának fontos eleme az is, hogy Nagy-Britannia eldugott részeiben is egyre könnyebben elérhetővé teszik az ADSL-szolgáltatást: a cég jelentősen csökkentette a szolgáltatás nyújtásához minimálisan szükséges regisztrációk számát ezeken a területeken.

Az ország lakosságának 70 százaléka számára elérhető az ADSL-szolgáltatás, a BT reményei szerint ez az arány az év végére el fogja érni a 80 százalékot.

A BT egyik vezető ADSL-szolgáltatása, az e-mailt és biztonsági szolgáltatásokat nem nyújtó BT Broadband azonban a várakozások alatt szerepel. A BT arra számított, hogy e szolgáltatásnak félmillió előfizetője lesz nyárig, a szakértők szerint azonban a tényleges adat jóval alacsonyabb ennél.

A brit távközlési szabályozó szervezet, az Oftel két héttel ezelőtt közölte, hogy Nagy-Britanniában több mint 2 millió háztartásban és vállalatnál van nagy sebességű internethozzáférés. Ebben a számban azonban benne vannak az NTL 128 kbps-os szolgáltatásának előfizetői is, bár sokak szerint a valódi szélessávú hozzáférés 500 kbps-nál kezdődik.

A France Telecom SA (a "francia Matáv") kedden bejelentette, hogy ez év végére 3 millió ADSL-előfizetője lesz. A cég azt is közölte, hogy 2005-re az ország lakosságának 90 százaléka számára elérhető lesz a szolgáltatás.

A francia cég kijelentette, hogy a következő 3 évben 700 millió dollárt fog költeni arra, hogy ADSL berendezésekkel bővítse hálózatát. A France Telecom követi más nyugat-európai távközlési vállalatok példáját: a szélessávú internetszolgáltatás olyan növekedési lehetőséget jelent, amely viszonylag nem kerül túl sokba és az elérhető haszonkulcs is jóval magasabb az olcsóbb szolgáltatásoknál.

Áprilisi, minden munkavállaló számára kötelező, laza jogi hallgatmányunk után itt a második, befejező rész. Nem kell megijedni, informatív és hasznos lesz ez is! Ennyi a minimum, amit munkavállalóként illik tudnod.

a címlapról