:

Szerző: Bodnár Ádám

2003. június 10. 11:29

A Nokia szerint a második negyedéves mobiltelefon-eladások a várt szint alatt maradnak

A világ legnagyobb mobiltelefon-gyártójaként ismert Nokia ma bejelentette, hogy a gyenge dollár és az atípusos tüdőgyulladás hatásai miatt a második negyedévben a telefonok értékesítéséből származó bevétele a várt szint alatt alakulhat.

A világ legnagyobb mobiltelefon-gyártójaként ismert Nokia ma bejelentette, hogy a gyenge dollár és az atípusos tüdőgyulladás hatásai miatt a második negyedévben a telefonok értékesítéséből származó bevétele a várt szint alatt alakulhat.

A finn cég közölte, hogy a mobiltelefon-gyártó részlegének forgalomnövekedése a korábban várt 4-12 százalékos sáv alsó részére esik, de lehet hogy elmarad attól. Ennek ellenére a Nokia azt várja, hogy továbbra is nyereséges marad: a cég továbbra is részvényenkénti 13-16 eurocentes profitot vár, ami megegyezik a korábbi előrejelzéssel.

Márciusban véget ért első negyedévében a Nokia 6,77 milliárd euró bevétel mellett 977 millió euró, azaz részvényenként 20 eurocent nyereséget ért el. A finn cég az első negyedében 98 millió mobiltelefont értékesített, ami 1 százalékkal magasabb a tavalyi első negyedéves adatnál. A cég a globális mobiltelefon-piacon 38 százalékos részesedést ért el.

A Samsung és a Motorola után a Nokia a harmadik jelentős mobiltelefon-gyártó, amely az atípusos tüdőgyulladás hatásaira hivatkozva csökkenti második negyedéves forgalmi előrejelzését. A Motorola tegnap jelentette be, hogy a SARS miatt elmaradó ázsiai bevételek miatt a negyedéves forgalma 400 millió dollárral alacsonyabb lesz a várakozásoknál.

Áprilisi, minden munkavállaló számára kötelező, laza jogi hallgatmányunk után itt a második, befejező rész. Nem kell megijedni, informatív és hasznos lesz ez is! Ennyi a minimum, amit munkavállalóként illik tudnod.

a címlapról

PEBBLE

2

Végleges az új Pebble órák dizájnja

2025. augusztus 15. 12:30

A márka visszakapta saját nevét, így Core 2 Duo helyett Pebble 2 Duo, a Core Time 2 helyett pedig Pebble Time 2 néven érkeznek az új órák, és véglegesek a specifikációk is.