Szerző: Bodnár Ádám

2003. június 5. 11:34

Az EMI is beperelte a Bertelsmannt a Napster miatt

[CNET] Az EMI Group szerdán közölte, hogy a New York-i kerületi bíróságon beperelte a Bertelsmann lemezkiadót, amiért az közreműködött a Napster működtetésében. A Vivendi Universal nemrégiben ugyanezért indított pert a német médiavállalat ellen.

[CNET] Az EMI Group szerdán közölte, hogy a New York-i kerületi bíróságon beperelte a Bertelsmann lemezkiadót, amiért az közreműködött a Napster működtetésében. A Vivendi Universal nemrégiben ugyanezért indított pert a német médiavállalat ellen.

"A Bertelsmann több millió dollárt fektetett a törvénytelen Napsterbe, ezzel lehetővé tette és elősegítette a szerzői jog által védett zenei anyagokkal való kalózkodást" -- áll az EMI közleményében. A világ harmadik legnagyobb zenekiadója, az EMI, a kalózkodás elleni harc egyik zászlóvivője.

A Bertelsmann összesen mintegy 85 millió dollárt fektetett a Napsterbe annak érdekében, hogy legálisan működő, előfizetéses szolgáltatássá alakítsa át. Egykoron több százezren használták az ingyenes fájlcserélő szolgáltatást, azonban a lemezkiadók által 1999-ben indított per végeredményeképp a Napstert 2001-ben be kellett zárni.

Május közepén a Vivendi Universal is pert indított a Bertelsmann ellen. "Annak ellenére, hogy tudatában volt a jogsértésnak, a Bertelsmann tovább folytatta törvénytelen tevékenységét annak érdekében, hogy maximalizálja anyagi nyereségét" -- állt a Vivendi által a bírósághoz eljuttatott dokumentumban.

Az Egyesült Államokban tavaly 8,8 százalékkal esett vissza az eladott CD-k száma -- állítja a Nielsen SoundScan. A zenekiadók szerint a csökkenés legfőbb okai elsősorban a fálcserélő szolgáltatások népszerűsége, illetve a CD-másolás voltak.

A Roxio tavaly novemberben mintegy 5 millió dollárt fizetett a Napsterrel kapcsolatos jogokért. A vállalat nemrégiben 30 millió dollárért megszerezte a PressPlay internetes zeneszolgáltatást és ha hihetünk a híreknek, hamarosan Napster néven indítja újra.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról