Szerző: Vörös Péter

2003. február 13. 08:44

A Network Appliance jó eredményekkel zárta harmadik pénzügyi negyedévét

Dan Warmenhoven
Dan Warmenhoven
[InformationWeek] A Network Appliance bejelentette harmadik pénzügyi negyedéves eredményeit: a cég többek között az új backup és helyreállítási technológiájának kedvező piaci fogadtatása miatt jó eredményeket ért el.

A január 24-én zárult harmadik pénzügyi negyedévben a Network Appliance forgalma 228,5 millió dollár volt, ez 15 százalékos emelkedés az előző év hasonló időszakában elért 198,3 millió dollárhoz képest.

A cég nettó nyeresége közel 200 százalékkal, 19,2 millió dollárra (részvényenként 6 centre) emelkedett, a tavalyi év hasonló időszakában a nyereség 7 millió dollár (részvényenként 2 cent) volt.

A vállalat több tényezőnek tulajdonítja a pozitív eredményeket: sok új ügyfelet sikerült megnyerni, erősödtek a cég által (például a Hitachi Data Systemsszel) kötött szövetségek, de a legfontosabb talán az, hogy jó volt a piaci fogadtatása az olyan új termékeknek, mint a NearStore tárolási eszköz termékcsalád, amelyet kifejezetten backup és helyreállítási célokra terveztek.

Dan Warmenhoven, a Network Appliance elnök-vezérigazgatója az eredménybejelentés kapcsán elmondta, hogy a vállalatot továbbra is az olyan tényezők hajtják, mint az egyszerűség, az innováció és az alacsonyabb TCO (total cost of ownership, teljes birtoklási költség).

Jamie Gruener, a Yankee Group elemzője szerint az ilyen pozitív számok azt jelzik, hogy talán megtörőben van a technológiai piac visszaesése. "A Network Appliance esetében a növekedés folytatódása jórészt annak köszönhető, hogy jól sikerült a backup és helyreállítás konszolidációja a NearStore termékre" -- mondta a szakértő, aki hozzátette, hogy a NearStore támogatja az olyan nagy gyártók tárolási hálózatait, mint a Hewlett Packard és a Sun Microsystems.

A Network Appliance tavaly októberben közölte, hogy a tárolóeszközök forgalmának erőteljes bővülésére számít 2003-ban, dacára annak, hogy a gazdasági körülmények várhatóan nem javulnak jelentősen -- pedig éppen ez vezetett oda, hogy a vállalatok kevesebbet költöttek tárolóeszközökre. "Sokkal optimistább vagyok a jövő évvel kapcsolatban, mint korábban: 15-20%-os forgalomnövekedésre számítok" -- mondta akkor Warmenhoven.

A NAS (network-attached storage) piacon vezető Network Appliance legnagyobb vetélytársa az EMC, a tárolási piac koronázatlan királya. Az adattárolási ipar éves forgalma 16 milliárd dollár. "Bármilyen is lesz az iparág növekedési üteme, mi felül fogjuk azt múlni. Az elmúlt 10 évben a vállalat mindig gyorsabban nőtt az ipari átlagnál, és úgy véljük, hogy ez most is így lesz" -- vélekedett a tavaly a cég vezetője.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról