Szerző: Barna József

2002. december 18. 09:12

Jelentős veszteség a Micron első negyedévében

[CNET] A Micron Technology tegnap hozta nyilvánosságra első pénzügyi negyedéves eredményeit. A világ második legnagyobb memóriagyártó vállalata a vártnál jóval nagyobb nettó veszteségről számolt be.

[CNET] A Micron Technology tegnap hozta nyilvánosságra első pénzügyi negyedéves eredményeit. A világ második legnagyobb memóriagyártó vállalata a vártnál jóval nagyobb nettó veszteségről számolt be.

A Micron a november 28-án véget ért első pénzügyi negyedévben 315,9 millió dolláros, részvényenként 52 centes nettó veszteséget ért el, szemben a tavalyi év hasonló időszakának 265,9 millió dolláros, részvényenként 44 centes veszteségével. A cég forgalma ugyanakkor éves szinten 62 százalékkal 685,1 millió dollárra nőtt. A Thomson First Call által megkérdezett elemzők sokkal jobb eredményekre, 809 millió dolláros forgalomra és részvényenként 23 centes veszteségre számítottak.

A vállalat közölte, hogy 91 millió dollár értékben könyvelt el készletleírásokat. A cég szerint az SRAM- és flash-készletek leírását a telekommunikációs és hálózatieszköz-piac gyengélkedése tette szükségessé. Ez az érvelés ellentmond a legutóbb tapasztalható trendeknek: néhány hete ugyanis az Intel és az AMD a flash memóriák iránti kereslet megélénküléséről számolt be. A Micron továbbá kiemelte, hogy a negyedév során 12 százalékkal csökkent a memóriachipek megabitenkénti átlagos eladási ára is.

Noha a cég nem bocsátkozott előrejelzésekbe a közeli jövő eredményeit illetően, elemzők úgy vélik, a vállalat aligha lesz nyereséges az elkövetkező egy évben. Az elemzőket az is meglepte, hogy a Micron által a negyedév során forgalmazott termékek között magas volt a régi modellek részaránya a gyorsabb, újabb technológiát képviselő memóriachipek kárára, ami rossz hatással volt az átlagos eladási árakra.

Jó hír lehet ugyanakkor a vállalat számára, hogy a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság (International Trade Commission, ITC) a múlt héten bejelentette: vizsgálatának előzetes eredményei szerint a koreai kormány támogatásaival valóban beavatkozott a memóriapiacba és kárt okozott az amerikai félvezetőiparnak. Amint az ismert, a vizsgálatot a Micron kezdeményezte azt állítva, hogy a Hynix és a Samsung 2001-ben és 2002 első félévében összesen közel 12 milliárd dollár állami támogatáshoz jutottak.

A Micron tegnap a tőzsde zárása után hozta nyilvánosságra eredményeit. A rendes kereskedésben a cég részvényeinek árfolyama 21 centtel 13,28 dollárra csökkent, majd a tőzsdezárás utáni kereskedésben 9,5 százalékkal 12,02 dollárra zuhant.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról