:

Szerző: Bodnár Ádám

2002. október 22. 18:10

Csúcson az európai videojáték-piac

Az Egyesült Királyságban az év első kilenc hónapjában a videojáték-eladások 684 millió fontot tettek ki, ami 12,5 százalékkal magasabb, mint a tavalyi év azonos időszakában elért szint -- jelentette be az ELSPA, az európai játékszoftver-kiadók szövetsége.

Az Egyesült Királyságban az év első kilenc hónapjában a videojáték-eladások 684 millió fontot tettek ki, ami 12,5 százalékkal magasabb, mint a tavalyi év azonos időszakában elért szint -- jelentette be az ELSPA, az európai játékszoftver-kiadók szövetsége.

Az ELSPA által végzett felmérés szerint minden adott ahhoz, hogy a videojáték-ipar megdöntse tavalyi rekordforgalmát, ugyanis Nagy-Britanniában a negyedik negyedévre közel félmilliárd fontos bevételt várnak, így az egész éves forgalom minden bizonnyal túlszárnyalja majd az 1,1 milliárd fontot.

Az új konzolok (Xbox, GameCube) bemutatása láthatóan megdobta az eladásokat, hiszen a Microsoft gépére idén 38 millió, a Nintendo konzoljára 34 millió font értékben adtak el szoftvereket. Az xboxos programokon elért magasabb bevétel elsősorban annak tudható be, hogy a Microsoft gépére némileg drágábbak a játékok.

A PlayStation 2 továbbra is uralja az eladási listákat, az Egyesült Királyságban az idén 8 millió szoftvert adtak el a géphez, ami 256 millió font bevételt jelent. Az ELSPA jelentése érdekes módon megkérdőjelezi a videojáték-piac szezonális jellegét, rámutatva arra, hogy a PS2 történetének legjobban startoló játéka, a "Medal of Honor: Frontline" 11 héten belül 300 ezres példányszámot ért el -- mindezt a nyár elején.

Az ELSPA Platina díjára azok a szoftverek jogosultak, amelyeknek az eladásai meghaladják a 300 ezer példányt. Júliusban, augusztusban és szeptemberben a Metal Gear Solid 2, a Championship Manager Season 01/02 és a Tony Hawk's Skateboarding kaptak Platina díjat.

"A videojáték-ipar bevételei már megelőzték a mozikat és a videokölcsönzőket és hamarosan túlszárnyalhatják a lemezeladásokat is" -- mondta Roger Bennett, az ELSPA igazgatója. "Idén jelentősen növekedtek a játékszoftverek eladásai, és ha ez továbbra is ilyen ütemben folytatódik, 2002 lesz a legjobb évünk."

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.