Szerző: Bodnár Ádám

2002. október 3. 21:57

Reign of Fire: A sárkányok hamarosan meghódítják a virtuális eget

A BAM! Entertainment kiadó bejelentette, hogy a sárkányok hamarosan meghódítják a virtuális eget PlayStation 2 és Xbox konzolokon, ugyanis elkészült a Reign of Fire című játék, mely október utolsó hetétől lesz kapható a boltokban. A program a magyar mozikban hamarosan bemutatásra kerülő, A tűz birodalma című filmet dolgozza fel.

A játékosnak lehetősége lesz különböző járműveket vezetni, valamint az emberek mellett a tűzokádókat is irányítani. A játékélményt a film eredeti zenéje teszi még hangulatosabbá.

A történet szerint Quinn, a 12 éves kisfiú a londoni metró egyik alagútjában szemtanúja a Sárkány ébredésének. Sikerül kimenekülnie a mélyből, ám édesanyja nem éli túl a találkozást. Húsz évvel később a Föld elhagyott, felégett, romos pusztaság. A sárkányok elszaporodtak és erősebbek az embernél. Maroknyi túlélő maradt csupán, de már ők sem harcolnak. Barlangok mélyén, elhagyott erdőkben bujkálnak.

Quinn egy kis közösség vezére: egy elhagyott várkastélyban igyekeznek ellenállni a meg-megújuló támadásoknak, és a legfőbb céljuk, hogy megmentsék a gyerekeik életét. Ám a néptelen felföld felől különös vendégeik érkeznek. Sárkányölők. Van Zan és emberei felveszik a harcot. Quinn a túlélésre játszik, szeretné elkergetni őket, de nemsokára belátja, neki is harcolnia kell...

a címlapról

DMA

0

Megúszta az Apple Maps a szigorúbb uniós szabályokat

2026. február 6. 11:30

Az Európai Bizottság arra jutott, hogy az Apple Maps, valamint az Apple Ads szolgáltatásaira nem fognak vonatkozni a digitális piacokat szabályozó törvényi rendelkezés szigorúbb passzusai.