Szerző: Barna József

2002. július 19. 10:10

Nyereséges negyedévet zárt a Sun

[WSJ] A Sun Microsystems a cég korábbi ígéreteihez hűen nyereségről tudott beszámolni a negyedik pénzügyi negyedévben, ugyanakkor a cégvezetés hozzátette, hogy a jelenlegi negyedévben ismét veszteségre kell majd számítani.

[WSJ] A Sun Microsystems a cég korábbi ígéreteihez hűen nyereségről tudott beszámolni a negyedik pénzügyi negyedévben, ugyanakkor a cégvezetés hozzátette, hogy a jelenlegi negyedévben ismét veszteségre kell majd számítani.

A június 30-án véget ért negyedik pénzügyi negyedévben a Sun 20 millió dolláros, részvényenként egy centes nettó profitot ért el, szemben az egy évvel korábbi hasonló időszak 88 millió dolláros, részvényenként 3 centes veszteségével. Ugyanakkor a cég árbevétele 14%-kal 3,42 milliárd dollárra esett vissza a tavalyi 4 milliárd dollárról, de még így is meghaladta a Thomson Financial/First Call által megkérdezett elemzők 3,29 milliárdos prognózisát.

Ami a teljes 2002-es pénzügyi évet illeti, a Sun összesen 12,5 milliárd dollár bevételről számolt be. Ez 32 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi rekorderedményeknél. A 2002-es pénzügyi év nettó vesztesége 255 millió dollár volt, az egy részvényre eső nettó veszteség pedig 0,08 dollár. A GAAP szerinti nettó veszteség 628 millió dollár volt, a GAAP szerinti egy részvényre eső veszteség pedig 0,19 dollár.

Steve McGowan, a cég pénzügyi vezérigazgatója az eredmények nyilvánosságra hozatalakor elmondta, hogy a jelenlegi első pénzügyi negyedévben ismét szerény veszteségre számít a cég. Ennek oka elsősorban az, tette hozzá, hogy a negyedik pénzügyi negyedév hagyományosan mindig erősebb. McGowan a 2003-as pénzügyi évre 10-15%-os bevételnövekedést vár, noha ő sem látja fejlődés jeleit a technológiai költések terén.

A cég bruttó haszonrése a harmadik negyedéves 42,1%-ról 41,1%-ra csökkent, noha a vállalat korábban a haszonrés növekedését jósolta. A mutató csökkenése nagyrészt a versenytársak által indukált árversenynek tudható be. Scott McNealy vezérigazgató azonban nem felejtette el hangsúlyozni, hogy cége a negyedév során újabb csapást mért az olyan konkurensekre, mint az IBM vagy a Hewlett-Packard. McNealy állítása szerint a Sun piaci részesedést nyert e cégek kárára.

A Sun papírjainak árfolyama tegnap a rendes kereskedésben 12 centtel magasabban, 5,80 dolláron zárt, ám 5,05 dollárra esett vissza a zárás utáni kereskedésben.

a címlapról

frissítés

0

Befutott az Android Studio 4.0

2020. június 2. 10:22

Az IDE legújabb stabil kiadása új animációszerkesztőt és build-elemzőt is kap.