:

Szerző: Bodnár Ádám

2002. július 15. 12:30

Az év végén Tajvanon is kapható lesz az Xbox

A Microsoft konzolja az év végén, vagy a jövő év elején debütál Tajvanon -- nyilatkozta a Microsoft képviselője.

A Microsoft konzolja az év végén, vagy a jövő év elején debütál Tajvanon -- nyilatkozta a Microsoft képviselője.

Eunice Chiu, a Microsoft tajvani részlegének igazgatója elmondta, hogy az év végén, vagy a jövő év elején elkészül az Xbox kínai változata, amelyet először Tajvanon dobnak piacra. Chiu konkrét árat nem árult el, mindössze annyit közölt, hogy a Microsoft konzolja közel ugyanannyiba kerül majd, mint a versenytárs PlayStation 2, amelynek az ára jelenleg 8888 tajvani dollár (~66 ezer forint).

A játékok hiányával kapcsolatos kérdésre Chiu válaszul elmondta, hogy az év során összesen 200 Xboxra írt szoftver jelenik meg a jelenleg kapható 75 program mellé. Chiu szerint számos tajvani fejlesztőcég dolgozik kínai nyelvű programokon, amelyek a jövő év elején jelennek meg.

A tajvani premier után a következő ázsiai állomás Szigapúr lesz, majd végül Új-Zélandra is megérkezik az Xbox -- mondta Chiu. A Microsoft képviselője nem kommentálta azokat a lapértesüléseket, amelyek szerint a tajvani Wistron is bekapcsolódna az Xbox konzolok gyártásába, Chiu szerint egyelőre kizárólag a szigapúri központú Flextronics állítja elő a készülékeket.

Chiu hozzátette, hogy az ősszel beindítani kívánt Xbox Live internetes szolgáltatás is elérhető lesz Tajvanon, azonban a premier időpontját csak később hozzák nyilvánosságra.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

6

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.