Szerző: Bodnár Ádám

2002. május 21. 10:36

Részletek az Xbox konzolhoz szánt internetes szolgáltatásról

[CNET] A Microsoft az elkövetkező öt év során 2 milliárd dollárt költ majd el annak érdekében, hogy az Xbox a vezető játékkonzollá váljon -- jelentette be a cég játékokkal foglalkozó részlegének marketing igazgatója, John ORourke.

[CNET] A Microsoft az elkövetkező öt év során 2 milliárd dollárt költ majd el annak érdekében, hogy az Xbox a vezető játékkonzollá váljon -- jelentette be a cég játékokkal foglalkozó részlegének marketing igazgatója, John O'Rourke.

A vállalat a pénzt az Xbox online többjátékos hálózatának kiépítésére, a játékstúdiók támogatására, valamint a konzol következő generációjának kifejlesztésére fordítaná. A Microsoft képviselői korábban már bejelentették, hogy konzoloknént 40-50 dollárt költenek az Xbox Live internetes szolgáltatás létrehozására.

Az Xbox Live beindulásának pontos időpontját a cég ősszel hozza nyilvánosságra. A Microsoft konzoljához tervezett szolgáltatás -- eltérően a Sony és a Nintendo megoldásától -- egy teljesen zárt előfizetéses rendszer lesz, amelyet a redmondi vállalat működtet majd. O'Rourke elmondta, hogy egy egyéves előfizetés 49,95 dollárba kerül majd, amely tartalmaz egy headsetet is, hogy a játékosok beszélgethessenek egymással. Azonban ebben a díjban nincs benne a szélessávú internetelérés költsége.

Az Xbox Live szolgáltatás támogató játékok között biztosan ott lesz az "NFL Fever 2003", a "Mech Assault" és az "Unreal Chamionship". Egyelőre nem tudni, hogy a szolgáltatás indulásakor pontosan hány játék támogatja majd az Xbox Live-ot, azonban O'Rourke szerint a jövő év végére már legalább 50 ilyen szoftver lesz a piacon.

Egyes játékkiadók -- köztük az Electronic Arts -- szkeptikusan nyilatkoztak az Xbox Live-ot illetően, azonban O'Rourke elmondta, hogy a legtöbb fejlesztőcsapat kedvezően fogadta a Microsoft törekvéseit, hangsúlyozva, hogy az Xbox Live esetében a Microsoft számos gondot -- például a hálózat kiépítésének vagy a számlázásnak a gondjait -- levesz a játékfejlesztők válláról.

A Microsoft képviselője rámutatott, hogy az Xbox Live-ot támogató játékok között lesz a sokak által régóta várt "Star Wars Galaxies" szerepjáték, valamint a PC-s világ talán legnépszerűbb internetes akciójátéka, a "Counter Strike". A Microsoft ezen felül bizonyosan elkészíti a "Halo" és a "Project Gotham Racing" interneten játszható változatát is.

O'Rourke elmondta, hogy a jövő héttől már lehet jelentkezni az Xbox Live szolgáltatás bétatesztelésére. A Microsoft számításai szerint őszre már 10 ezer bétatesztelő vesz részt az Xbox Live utolsó simításaiban.

Az E3 kiállításon tartott sajtótájékoztató keretében az Xboxért felelős igazgató, J. Allard rámutatott, hogy az MSN Online szolgáltatással kapcsolatos tapasztalatok jelentik a garanciát arra, hogy az Xbox Live szolgáltatás megfelelően működik majd. "Hazai pályán játszunk" -- mondta Allard. "Fel tudunk építeni és működtetni tudunk egy egész világra kiterjedő online közösséget -- hiszen egyszer már megtettük."

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról