:

Szerző: Barna József

2002. május 14. 10:39

Újabb fejezetéhez érkezett az árháború a konzolpiacon

[WSJ] A Sony bejelentette, hogy a jövő héten az Egyesült Államokban jelentős mértékben csökkenteni fogja sikeres PlayStation 2 játékkonzoljának árát. A konzolpiacon kialakult kiélezett versenynek köszönhetően várhatóan a konkurens Microsoft és Nintendo szintén mérsékli az Xbox, illetve a GameCube fogyasztói árát.

[WSJ] A Sony bejelentette, hogy a jövő héten az Egyesült Államokban jelentős mértékben csökkenteni fogja sikeres PlayStation 2 játékkonzoljának árát. A konzolpiacon kialakult kiélezett versenynek köszönhetően várhatóan a konkurens Microsoft és Nintendo szintén mérsékli az Xbox, illetve a GameCube fogyasztói árát.

Az eddig összesen 28 millió példányban értékesített játékgép az Egyesült Államokban a bemutatása óta 299 dollárba kerül, miközben európai és japán ára is többször csökkent. S noha már hetek óta olvashatók voltak értesülések azzal kapcsolatban, hogy a Sony árcsökkentésre készül, a cég képviselői korábban úgy nyilatkoztak, nincs okuk a változtatásra, hiszen a gép iránti kereslet így is óriási. A cég azonban most mégis bejelentette: a PlayStation 2 árát 299 dollárról 199 dollárra csökkenti annak érdekében, hogy még nagyobb felhasználói bázist hódíthasson meg.

Ugyanakkor úgy tűnik, a Microsoft, melynek Xbox konzolja hasonlóan 299 dollárba kerül az USA-ban, szintén árcsökkentésre készül. Az interneten ugyanis hozzáférhetővé vált egy, a nyomtatott sajtóban május 26-án megjelenő Wal Mart-hirdetés, melyen már az Xbox is 199 dolláros fogyasztói áron szerepel.

A Nintendo képviselője a hír kapcsán úgy nyilatkozott, hogy egyelőre nem látják értelmét annak, hogy csökkentsék a GameCube jelenlegi 199 dolláros árt. De el kell mondani, hogy korábban már a Nintendo is utalt arra, hogy megvizsgálná az árcsökkentés lehetőségét, amennyiben a Sony megteszi e lépést.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

6

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.