Szerző: Vörös Péter

2000. április 21. 08:18

A gyengébb eredmények miatt lemondott az SAP America vezetője

Folytatódik az SAP amerikai kálváriája: ezúttal Kevin McKay, az SAP America elnök-vezérigazgatója hagyta ott a céget azonnali hatállyal. McKay nem fogadta el a német anyavállalat, az SAP AG igazgatótanácsának pénzügyi vezérigazgatói posztra vonatkozó ajánlatát sem. Az SAP America új vezetője az SAP Germany eddigi ügyvezető igazgatója, Wolfgang Kemna lett - az ő utódja pedig az SAP Switzerland ügyvezető igazgatója, Ernie Gunst.
Az SAP AG első negyedéves nettó profitja 43%-kal csökkent, míg az észak- ill. dél-amerikai eladások 3%-kal csökkentek.
Elemzők szerint az SAP ösztönzési programja nem elég vonzó (főként az amerikai vállalatokhoz képest) az igazán tehetséges vezetők megtartásához, dacára az utóbbi időkben e téren tett változtatásoknak (pl. kedvezőbb részvényvásárlási opció január óta - ez utóbbi azonban a múlt heti tőzsdei események fényében már kevésbé olyan egyértelműen vonzó megoldás).
Az SAP America pénzügyi vezérigazgatója, John Milana, januárban hagyta ott a céget egy B2B (business-to-business, vállalat-vállalat) e-kereskedelmi cég "kedvéért" - több volt SAP America vezető pedig a rivális Siebel Systems Inc.-hez "igazolt át", ez utóbbi miatt az SAP tavaly év végén két pert is indított a Siebel ellen (azzal vádolva őket, hogy etikátlan módszerekkel csaltak át 25 volt SAP alkalmazottat. Az SAP márciusban elállt a pereskedéstől.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról