Szerző: Vörös Péter

2002. március 18. 13:22

CeBIT: a Motorola három éven belül 25%-os mobilpiaci részesedést szeretne elérni

[CNET, Reuters] A Motorola, a világ második legnagyobb mobiltelefongyártója csütörtökön bejelentette, hogy a mobiltelefongyártó részlege immár újra nyereséges, és a cég 2%-kal szeretné növelni piaci részesedését 2002-ben az olcsóbb mobiltelefonokra való összpontosítással, három éven belül pedig szeretné elérni a 25%-os piaci részesedést.

[CNET, Reuters] A Motorola, a világ második legnagyobb mobiltelefongyártója csütörtökön bejelentette, hogy a mobiltelefongyártó részlege immár újra nyereséges, és a cég 2%-kal szeretné növelni piaci részesedését 2002-ben az olcsóbb mobiltelefonokra való összpontosítással, három éven belül pedig szeretné elérni a 25%-os piaci részesedést.

Mike Zafirovski, a cég Personal Communications Sectorának (PCS, ~ mobiltelefon divíziójának) elnöke a Reutersnek a CeBIT-en elmondta, hogy a részleg valamivel a nullszaldós szint felett van, és elindult a piaci részesedés növelése.

A mobiltelefonokat gyártó PCS részleget keményen sújtotta az iparág 2001-es lassulása, amire a létszám csökkentésével és a gyárak bezárásával reagált a Motorola, valamint azzal, hogy úgy szervezte át a mobiltelefon portfoliót, hogy a korábbinál kevesebb, ugyanakkor divatos és hasonló alkatrészeket használó termékeket gyártott.

Az eredmény az volt, hogy a PCS részleg a tavalyi év utolsó negyedévében 189 millió $-os nyereséget ért el. A szakértők szerint a 2002 első negyedévben valamivel alacsonyabb profit várható, majd a nyereség és a forgalom emelkedésére lehet számítani a további negyedévekben.

A mobiltelefon-gyártók számos piacon állnak szemben lassú növekedéssel, főként Nyugat-Európában, ahol a piac közel áll a telítettséghez.

Zafirovski kijelentette, hogy a Motorola több mint felével csökkentette költséghátrányát a Nokiával szemben. "Az egyik legfontosabb hír ezzel kapcsolatban, hogy hamarosan a Motorola lesz a legköltséghatékonyabb vállalat az ágazatban" -- jelentette ki Zafirovski.

A költségek csökkentése révén a Motorola várhatóan eléri azon célját, hogy a működési nyereség 15%-ra nő a mobiltelefon részlegnél 2004 elejére, szemben a 2001 negyedik negyedéves 6,4%-kal.

Az amerikai cég azt is bejelentette, hogy a mobiltelefonok szélesebb palettája és főként azok a készülékek, amelyekkel az új felhasználókat célozzák meg, segítenek abban, hogy a Motorola piaci részesedése 1-2 százalékponttal emelkedjen a tavalyi 17%-hoz képest.

Ronald Garriques, a Motorola PCS általános termékmenedzsere kijelentette, hogy 2002-ben várhatóan 1-2 százalékponttal nő a cég piaci részesedése, míg három éven belül várhatóan elérik a 25%-os piaci részesedést.

Természetesen nem a Motorola az egyetlen olyan cég, amely nagyobb piaci részesedést ígér: a Nokia, a Samsung, a Siemens és a Sony Ericsson egyaránt azt állítják, hogy erősödni fognak piaci pozícióik. Azonban nyilvánvalóan lesznek vesztesei is ennek a küzdelemnek.

"Igyekszünk egyensúlyt elérni: nagyszerű fogyasztói design, nagyszerű ügyfélkapcsolat és nagyszerű technológia. Úgy véljük, hogy ha e három dologra összpontosítunk, akkor sikerül évi 1-2 százalékponttal növelni piaci részesedésünket" -- mondta Garriques.

Garriques azt is közölte, hogy a várakozások szerint az olcsóbb termékek (ezek a mobiltelefonok teszik ki az ágazat eladásainak 70%-át) átlagos eladási ára tovább csökken, ugyanakkor a kifinomultabb mobiltelefonok ára emelkedni fog az idén és várhatóan hosszú távú trendről van szó.

Garriques elmondta, hogy a Motorola az olcsó mobiltelefonokon is jelentős nyereséget ér el, ez eddig nem sok gyártónak sikerült.

Az ipar történelmének első éves forgalomcsökkenését élte át tavaly, a mobiltelefonok átlagára szintén csökkent.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról