:

Szerző: Barna József

2002. február 11. 18:38

Az ECS is bemutatta Pentium 4 processzoros hordozható számítógépét

Amint arról már beszámoltunk, újabb trend látszik kibontakozni a hordozható számítógépeket is gyártó cégek körében: egyre többen vélik úgy, hogy érdemes asztali processzorokkal szerelt hordozható konfigurációkat piacra dobni, hiszen így jelentősen csökkenthetőek az előállítás költségei, ráadásul nem kell megvárni a jóval drágább és az asztali változatokhoz képest jelentős késéssel megjelenő mobil processzorok felbukkanását sem.

Noha e stratégia újnak nem nevezhető, hiszen a kisebb gyártók régóta így próbálták áraikat alacsonyan tartani, ám a nagy nevek eddig ódzkodtak tőle. Most azonban úgy tűnik, ők is beállnak a sorba: egyes források szerint a már kereskedelmi forgalomban kapható termékkel megjelent Toshibán kívül a Gateway és a Compaq is kacérkodik a gondolattal.

Az ECS i-Buddie 4 DeskNote

A költséghatékony megoldásairól ismert tajvani ECS is e trendet követve dobta piacra legújabb DeskNote számítógépét, mely az i-Buddie 4 névre hallgat. A sorozat asztali Pentium 4 processzorral rendelhető (1,4 GHz-től egészen 2,2 GHz-ig) és a SiS650 chipkészletre épül. Támogatja az ATA100 merevlemezeket, az USB 2.0-át és rendelkezik IEEE 1394 csatlakozóval, valamint hálózati vezérlővel is. A grafika megjelenítéséről az integrált SiS315 chip gondoskodik.

A beszédes nevű DeskNote sorozat jellemzője, hogy olyan áron vásárolható meg, mint a hasonló paraméterekkel rendelkező, LCD kijelzős asztali konfigurációk, ugyanakkor extraként még hordozható is. A készülék alapértelmezésben tápról üzemel, az akkumulátor csupán válaszható tartozék.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

6

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.